Norvég alapok - Együtt: állítsák le a civil szervezetek ellen zajló Kehi vizsgálatot!

Budapest, 2014. július 30., szerda (MTI) – Az Együtt – A Korszakváltók Pártja véleménye szerint nem legitim és nem jogszerű a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a norvég alapokból részesülő civil szervezetek ellen zajló vizsgálata, ezért a párt arra szólította fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy azt haladéktalanul állítsa le.

 

    Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja szerdai, a Kehi épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Székely László alapjogi biztos Lázár Jánosnak megküldött állásfoglalására hivatkozott, amelyet a Transparency International Magyarország hozott nyilvánosságra hétfőn. Eszerint mivel a magyar és a norvég állam mostani időszakra vonatkozó, a norvég alapokkal kapcsolatos szerződésében nem említik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt mint ellenőrző szervet, a két kormánynak egyeztetnie kell a szerződés értelmezéséről.

    A politikus úgy vélekedett: a Magyarország által aláírt nemzetközi szerződések alapján a Kehi-nek nincs jogosítvány az eljárás folytatására, ezért felszólította Lázár János „alkirályt”, hogy állítsa le a eljárást és kérjenek bocsánatot azoktól a civil szervezetektől, amelyeket „rendszeresen leckéztetnek”.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.