A népről elfeledkezve

- Szerencsétlen kommunikáció. – legyintettem bosszúsan. Szaftosabban is fogalmazhattam volna, de félő, a klavitura billentyűi belepirultak volna.

Nem az első alkalom, hogy Orbán Viktor vagy a kormány tagjai nem éppen acélosan nyilatkoznak. Kósa Lajos külön kategória. Megszólalásaival mindig nyújt csemegét hallgatósága számára. Pedig körülöttük ott nyüzsög a PR és média szakemberek tömege.

Az elmúlt napok hatalmi megnyilvánulásai közül a miniszterelnök brókerbotránnyal kapcsolatos kijelentése vitte a pálmát. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, úgy szólt intézkedéséről, miszerint a Buda Cash ügyének kipattanása után ő indítványozta a minisztériumoknak, hogy vegyék ki pénzeiket a brókercégekből.

Látványos öngól. Orbán Viktor ebből egyszerűen képtelen jól kijönni.

Ha az államkötvények adják a legkiszámíthatóbb kamatokat, a legbiztonságosabbak, akkor a minisztériumok miért nem abba fektették pénzüket? Kockáztatták az adófizetők pénzét. Nyerészkedni szerettek volna? Hova került volna a haszon? Azaz, következtetésképpen leírható: az Orbán kormány állami pénzekkel felelőtlenül kereskedett.      

A miniszterelnök cserbenhagyott hatvannyolc települést, amelyek brókercégeknél kezeltették vagyonukat. Nekik miért nem szólt?

Fennáll a bennfentes információval való visszaélés gyanúja. A minisztériumokat figyelmeztette, de „elfeledkezett” több tízezer honfitársa figyelmét felhívni a közelgő veszélyre.

Orbán húzása előidézhette a Questor és a Hungária Értékpapír bedőlését. Minden pénzügyi céget megrenget a hirtelen, tömeges és nagy összegű pénzkivonás, márpedig a minisztériumok hatalmas összegek felett rendelkeznek.

Szánalmas a volt szocialista kormányokra hárítani a brókerbotrány felelősségét. Orbánék ötödik éve regnálnak. Új lemez kellene a lejátszóra. Ezidő alatt mindenhova saját embereiket ültették. A pénzügyi szektor sem maradt kivétel. Emberei hozzá nem értését jelzi, hogy éveken keresztül képtelennek bizonyultak a brókercégeknél zajló panamák felderítésére.

Száz szónak is egy a vége: az érdekeltek Lajtától nyugatra már régen felajánlották volna lemondásukat.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.