A nemzeti emlékezet mai napszámosa

Juha Richárd

Egy köztéri szobor átadása mindig jelentős esemény egy település életében. Néhány hónapja, májusban avatták fel Juha Richárd debreceni szobrászművész Klebelsberg Kunot ábrázoló alkotását a Debreceni Egyetem főépülete előtt. A szobrászt józsai alkotóműhelyében kerestük meg.

A művész több szakmai elismeréssel büszkélkedhet, és joggal mondhatjuk, hogy napjaink egyik legaktívabb szobrásza. Nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is ismerik: számos nemzetközi kiállításon szerepelt már kisplasztikáival, és több nagyvárosban állnak köztéri szobrai, nemcsak itthon, hanem Bulgáriában, Lengyelországban is.  Washingtonban pedig két éve avatták az 1956-os emlékév tiszteletére készített Pesti srác című alkotását.

Az alkotóhelye egyvirágos, falusias jellegű porta, csinos kis parasztházzal. A rácsos kiskapu mellett csengőt, kaputelefont nem találtam. A kert végéből barátságos, fekete kutya bújt elő az üdvözlésemre, amikor a kilincs felé nyúltam. A ház gazdája széles mosollyal tárta ki előttem az ajtót, és kissé szabadkozott, hogy nem alkalmi öltözetben fogadott, mert éppen tett-vett egy kicsit a kertben.

Miközben a házba invitált, lelkesen mutatott körbe: - Lehet ennél jobb helyet találni az alkotásra? A csend és nyugalom szigete ez. A természet közelsége, az erdő, a táj szépsége, amire minden nap rácsodálkozom itt. Szinte hihetetlen, hogy Debrecenhez ennyire közel ilyen békés, nyugodt helyet lehet találni. Nem véletlen, hogy színészek, művészek, tudományos kutatók választják Józsát lakhelyül, mert nagyon inspiráló ez a környezet a szellemi alkotáshoz.

A művész azt is elárulta, hogy hamarosan józsai lakos lesz, annyira megszerette ezt a települést. A műhely szomszédságában már épül új otthona.

Az épület belülről is megőrizte régi parasztház jellegét: fehérre meszelt falak, fakeretes ablakok, praktikus egyszerűség.  Csak néhány közfalat kellett kibontani, hogy nagyobb legyen a belső tér.

Miután helyet foglalunk a kis asztal mellett, a művészetre terelődik a szó. Juha Richárd elmondta, nagy eredménynek tartja, hogy Klebelsberg Kuno szobrot kapott Debrecenben, és munkásságához méltó helyre került, az egyetem elé, mivel felbecsülhetetlen szolgálatot tett a nemzetnek az oktatás terén. Egész alakos szobrával ezt az emberi nagyságot szerette volna kifejezni, a forma által közvetíteni a méltóságot, a komolyságot, az elkötelezettséget. Óhatatlanul is felmerül bennem, hogy párhuzamot keressek a művész és az egykori közoktatási miniszter között:

  • Szobrának avatásán elhangzott Klebelsberg Kuno hitvallása, miszerint „akik a nemzet sorsát irányítják, az örök bíró előtt majd számolniuk kell”. Áttételesen igaz ez a szobrászművészekre is: akik egy köztér, egy város arculatát formálják, az örök bíró előtt kell majd számolniuk, hiszen alkotásaikkal maradandóan alakítják a városképet. Szokott ezen gondolkodni? Súlyos ez a felelősség, vagy szárnyakat adó inspiráció?
  • Engem maga az ember inspirált. Mindig csodálattal tekintettem Klebelsberg Kunora, korának meghatározó egyénisége volt. Őt szerettem volna ábrázolni, a munkásságának emléket állítani. Semmiképpen nem frusztrált ez a felelősség, inkább megtiszteltetésnek éreztem, hogy egy ilyen nagy kaliberű személyiséget bemutathatok. Azt, hogy ez mennyire esztétikus, hogyan formálja a városképet, mindig helyi és országos szakmai zsűri bírálja el a tervmakett alapján. Egy többlépcsős szűrőn megy keresztül a megvalósulásig. Miután elkészül a valós méretű modell, ismét megvizsgálja a szakma a kiírt szempontok szerint, és ezután kerülhet sor a tényleges kivitelezésre.  A Klebelsberg szobor esetében a civilek véleményét is megkérdezték, ezután hozták meg a végső döntést. Ha vannak még élő hozzátartozók, az ő véleményüket is meghallgatják az elbírálás során. Ehhez jön a sámli harmadik lába: az én elvárásaim. Ha ez a három találkozik, akkor kerülhet köztérre a szobor.
  • Nem elsősorban a szakmai elbírálásra gondolok, hanem az utca emberére, akik nap mint nap látják az alkotást. Ők az „örök bírók”, akik véleményt formálnak egy-egy köztéri műről. Vannak közöttük műértők és a művészet iránt kevésbé fogékonyak. Hogyan lehet minél több emberhez közel vinni egy szobrot, egy térplasztikát, hogy akár 50-100 év múlva is megállja a helyét?
  • Igen, azt szokták mondani, hogy a szobor nem pékáru, vagyis nem pár napra szól. Épp ezért a munkámat gondos felkészülés előzi meg, hogy először kialakuljon bennem egy reális kép, amit közvetíteni szeretnék. Figuratív, realista stílusban alkotok. Egyértelmű jelképeket használok, amelyek utalnak az ábrázolt alak személyiségére, nem kell hozzá külön megfejtési kód. Fontos, hogy az alkotás tartalmi töltése eljusson a nézőhöz. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy a mű gondolkodtasson és gyönyörködtessen is egyben. Például Klebelsberg esetében a hosszú kabát, a szemüveg, az elmaradhatatlan kalap, az egyenes testtartás, mind méltóságot, komolyságot, eleganciát sugároz, kifejezi azt a mély intellektust és optimizmust, ami őt jellemezte. Ezek egyértelmű szimbólumok, ugyanazt az üzenetet közvetítik mindenkinek, kortól, érdeklődési körtől függetlenül. Ehhez járul még a környezet, az egyetem impozáns épülete, ami fokozza ezt a hatást, még inkább kiemeli munkásságának jelentőségét.
  • József Attila, Bocskai István, Szent László király, Bartók Béla...és még sorolhatnám a magyar történelem és kultúra nagyjait, akiket már megformázott. Ennyire érdekli a múlt?
  • Azt mondják, a szobrász a nemzeti emlékezet napszámosa. Történelmi nagyjaink örökségének megőrzése, a munkásságuk előtti tisztelgés hazafias kötelességünk. Ugyanakkor mindenki, akit eddig megformáztam, valamilyen módon megérintett személyesen is, hatással volt az életemre. Érdekel ezeknek a kivételes embereknek a személyisége, azok a tulajdonságok, amelyek kiemelték őket a köznapi emberek sorából, mert ezek által váltak történelemformáló egyéniségekké.
  • Egész alakos szobrok, portrék, domborművek, kisplasztikák, plakettek...minden szerepel alkotói palettáján, ami háromdimenziós. Van közöttük kedvenc, vagy egyformán kedves mindegyik műfaj?
  • A lényeg az alkotás. A forma, a műfaj másodlagos, az inkább attól függ, hogy milyen megbízást kapok. Ha két pályázat között adódik szabadidőm, akkor pihenés gyanánt is dolgozom. Úgy teszek, mit az óvodás, aki akkor is játszik, ha nincs nyitva az óvoda. Azért élvezem ilyenkor a munkát, mert kevesebb a kötöttség. A laikusok azt gondolhatják, hogy egy kisplasztika elkészítése könnyebb, mint egy egész alakos szoboré, pedig ez nem így van. Mind ugyanannyi felkészülést igényel. Sokszor a kutatás, az adatok, információk, fotódokumentumok beszerzése az adott személyről több időbe telik, mint maga a mű elkészítése. Mindenkinek az életútját alaposan áttanulmányozom, mielőtt megformáznám. Sokszor még nehezebb is egy kisebb művet elkészíteni, mert jobban kell tömöríteni, hogy a kis felületen is benne legyen a teljes mondanivaló, amit ábrázolni szeretnék.
  • Művészi pályája a zenével kezdődött, évekig gordonkázott. A súlytalan művészet után váltott a nehéz, tömör anyagra, a szobrászatra. Játszik még szerepet az életében a zene?
  • Aktívan már nem foglalkozom vele, de minden nap szerepet játszik az életemben, mivel a zenének köszönhetem azt az érzékenységet, ami nélkülözhetetlen az alkotó munkában. Azt vallom, hogy a művészetek közül a zene hat legerősebben az emberre. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert fokozza az érzékenységünket, egy plusz kifinomultságot ad, és erre szükségünk van, bármilyen szakterületen dolgozunk is.
  • Keleten Tokióig, nyugaton Washingtonig eljutottak a munkái, de Európában is sokfelé ismerik a műveit. Ilyen sikerek után milyen tervei vannak a jövőben?
  • Vannak aktuális terveim a közeljövőre. Több is. Nagyon sok téma vár még feldolgozásra. A nemzetközi szereplés helyett Debrecenre szeretnék összpontosítani. Ez a város a szülőhelyem, mindenképpen ezt a települést szeretném gazdagítani az alkotásaimmal. Sok adósságunk van még ezen a téren. Én nagyon hiányolok például egy Szent István szobrot Debrecenből, most ennek a gondolata foglalkoztat.
  • Van-e olyan személyiség, akinek feltétlenül szeretne szobrot állítani,  de még nem adódott rá lehetőség?
  • Igen. A nemzet színészeit mindenképpen szeretném megformázni. Sinkovics Imre, Darvas Iván - hagy ne soroljak fel mindenkit név szerint – maradandót alkottak, mindenképpen tartozunk nekik azzal, hogy nem hagyjuk feledésbe merülni a munkásságukat. A fiatalok körében alig ismertek, be kell mutatni őket az ifjú nemzedéknek, s példaként állítani alakjukat mindenki elé.

(Hajdani színészóriásaink közül többen is Debrecenhez kötődnek valamilyen módon, de itt élt évtizedekig Kóti Árpád, tehát a két terv jól kiegészítheti egymást.)

  • Józsán még nincs semmilyen köztéri alkotás, szobor, emlékmű, ami arculatot adna a településrésznek. Ön szerint szükség lenne rá?
  • Mindenképpen kellene egy közösségi emlékezetet szimbolizáló köztéri alkotás, vagy egy olyan szimbolikus mű, ami összefoglalja a település lényegét, ami erősítené az itt lakók összetartozását, és közvetítené a településrész szellemi irányultságát az ide látogatóknak. Egyben összekötné a múltat a jelennel, hiszen ez ad alapot az optimista jövőhöz. Én optimista ember vagyok, bízom benne, hogy hamarosan meg fog valósulni ez a terv is. Friss betelepülőként nincs sok tapasztalatom, ezért szívesen várom azok ötleteit, javaslatait, akik helyi születésűek, és tudnak ebben segíteni.

Szarka Margit

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.