Magyarországot hetven éve, 1944. március 19-én szállták meg a német csapatok. A közhiedelem szerint a németek megelégelték a magyarok lagymatag háborús részvételét, a Kállai kormány hintapolitikáját, a nyugati szövetségesekkel folytatott titkos tárgyalásokat, a háborúból való kilépés érdekében. Az újabb történelmi kutatások más - és valószínűbb - okokra derítettek fényt. Ezek ismeretében nézzük a második világháborús Magyarország helyzetét a szövetségesek szemszögéből!
Eisenhower amerikai elnök és Churchill angol miniszterelnök 1942-ben a marokkói Casablancában döntöttek arról, hogy Németország és csatlósai csak feltétel nélküli fegyverszünetet kérhetnek. A legfelsőbb szintű határozat ellenére tárgyalásokba bocsátkoztak a Német Birodalom csatlós országainak képviselőivel, így magyar küldöttekkel is. A németeket támogató nemzetek titkos képviselői a háborúból való kiugrás feltételeinek megbeszélése végett vették fel a kapcsolatot. Ők a tárgyalásokat komolyan gondolták, míg a szövetségesek az érintkezés felvételében csak taktikai lehetőséget láttak.
Magyarország a nagyhatalmak játékszere lett. A normandiai partraszállás időpontjának közeledtével a nyugati szövetségeseknek semmi más céljuk nem volt, mint minél nagyobb német katonai erő lekötése Közép-Európában, minél távolabb a tervezett nyugati hadszíntértől. Dezinformációként azt is kiszivárogtatták, hogy balkáni partraszállást terveznek. Volt némi valóságalapja, hiszen Churchill felvetette egy ilyen hadművelet ötletét, azonban a gazdasági és katonai túlsúlyba került amerikaiak nem lelkesedtek a tervért, mely mögött a miniszterelnök egyéni ambícióit sejtették, a térség angol érdekeinek megvédését, erősítését, mint valós katonai célokat. Ráadásul a Balkán domborzati viszonyai sem kedveztek volna a hadmozdulatnak, hiszen hegyes-völgyes vidéken, aránylag kis létszámú, de jól felfegyverezett erővel is védeni lehetett volna a területet. Mégis, a szövetségesek éltek a megtévesztés eszközével, akár olyan áron is, hogy a németek megszállják Magyarországot. Tervük sikerült.
A németek számára más szempontok alapján vált fontossá Magyarország. A Vörös Hadsereg 1944 elejére elérte a Kárpátok előnyúlványait. A német hadvezetés reális veszélyként számolt a Kárpátok áttörésével. Szívesen hivatkozunk a Kárpátok bevehetetlenségére. Ha kiépíthettük volna a megfelelő védelmi vonalakat, azokat magyar bakák védhették volna, akkor ott az oroszok soha nem törtek volna át. Ez már akkor is csak egy illúzió volt. Megfelelő erőkoncentrációval minden védvonal áttörhető. A szovjet hadsereg akkora anyagi és emberi erőforrással rendelkezett, mely miatt az áttörés csak idő kérdése lehetett. Ráadásul az augusztus 23-i román kiugrás lehetetlenné tette a Kárpátok eredményes védelmét.
Tehát a németeknek kellett az ország egyszer, mint hadműveleti terület. Magyar földön akarták megvédeni a Reichet (Német Birodalmat). Kellet a honvédség minden bevethető egysége. A német haderő élőerő utánpótlása kimerülőben volt. Reális veszéllyé vált a román Ploiesti olajmező bombázása, elfoglalása. Akkor a Német Birodalom csak a zalai olajlelőhelyeken kitermelt havi kb. hatvanezer tonna kőolajra számíthatott, ami a német igények egyötödét fedezhette, de több, mint a semmi. A környező országok (Románia, Szlovákia) veszélyeztetettsége miatt felértékelődött a magyar ásványkincs. Bauxitból, mangánércből hazánkban bányásztak jelentősebb mennyiséget. A német hadiiparnak égetően szüksége volt rá. A német hadsereg ellátásában kiemelkedő szerepet szántak a magyar mezőgazdasági termékeknek. A magyar munkaerő szintén számottevő tényezőként szerepelt a német gazdasági tervekben. A németeknek mindezek biztosítása, a totális háborús termelés elérésére érdekében szállták meg az országot. Hitlert persze bőszítette Magyarország menekültbefogadó készsége (százezer lengyel menekült tartózkodott magyar földön), az országban a zsidók viszonylagos háborítatlanságban élhettek, politikai berendezkedése sem diktatúra, de újfent kijelentendő: neki Magyarország potenciálja kellett, bármi áron.
Hitler március 15-ére magához rendelte Horthy kormányzót. A Legfelsőbb Hadúr rövid vívódás után vállalkozott az útra. Március 18-án a náci vezér a Salzburg melletti klessheimi kastélyban fogadta. Horthyt kész tények elé állította. A kormányzó tiltakozott a megszállás ellen, mire Hitler megfenyegette, hogy román és szlovák csapatok is készek a megszállásra. Az akcióhoz két ország boldogan csatlakozott volna, hiszen visszaszerezhették volna Észak-Erdélyt és Felvidéket, de Hitler a szándékát nem közölte velük. Horthynak csak blöffölt. A Führer sokmindent akart, de front mögötti viszályt a legkevésbé. A blöff azonban hatott. Horthy beadta a derekát, a német csapatok harc nélkül vonulhattak be Magyarországra.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás