Német kitüntetést kapott Konrád György

Berlin, 2014. március 9., vasárnap (MTI) - Konrád György Kossuth-díjas magyar írót, szociológust a keresztények és zsidók közötti megértésért végzett munkájáért a Buber-Rosenzweig-éremmel tüntette ki vasárnap Kielben a keresztény-zsidó párbeszéd ösztönzéséért dolgozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács.

 

    A kitüntetést A testvériség hete nevű rendezvénysorozat megnyitó ünnepségén adták át Schleswig-Holstein tartomány fővárosában.   Torsten Albig tartományi miniszterelnök Konrád Györgyöt méltatva kiemelte, hogy a magyar író "elszántan küzd a nyitott és toleráns társadalomért, és felemeli szavát a rasszizmus és antiszemitizmus ellen".  Hozzátette: Konrád György az európai egység eszméjének és a különböző kultúrákból származó emberek békés együttélésének elkötelezett híve.  A kitüntetés azt szolgálja, hogy "bátorítsa önt az elkötelezettségében" - mondta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.

    Szombaton a schleswig-holsteini tartományi gyűlésben tartottak ünnepséget Konrád György tiszteletére. Felszólalt többek között a tartományi gyűlés elnöke, Klaus Schlie, a konzervatív CDU politikusa, aki kiemelte, hogy a magyar író "a szabadságért, a békéért és az igazságért küzd". 

    A Buber-Rosenzweig-érmet Martin Buber osztrák zsidó származású vallásfilozófus és Franz Rosenzweig német zsidó származású történész, filozófus emlékére alapították 1968-ban. Az évente adományozott elismerést eddig mások mellett Friedrich Dürrenmatt svájci író, drámaíró, Richard von Weizsäcker volt német államfő és Joschka Fischer volt német külügyminiszter kapta meg.  Az érmet mindig A testvériség hete megnyitó ünnepségén adják át. A rendezvénysorozatot 1952 óta tartják meg évente, a fővédnök a mindenkori német államfő. A Német Koordinációs Tanács (Deutscher Koordinierungsrat) csaknem száz társadalmi szervezetet fog össze.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.