Napelemek – marad a termékdíj

Budapest, 2015. január 15., csütörtök (MTI) - A napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj célja, hogy „életciklusuk” lejártával ezekről a berendezésekről a gyártók és a forgalmazók terhére gondoskodjanak - mondta a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, kijelentve: a kormány álláspontja egyértelmű ebben a kérdésben.

Kurucz Évát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Áder János államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és ő maga is.

A kormányszóvivő reagálásában közölte: a kabinet mindig meghallgatja és megvitatja a köztársasági elnök észrevételeit, bár jelen esetben az államfő a parlamenti pártok frakcióvezetőinek címezte a levelét.

Az Országgyűlés két hónapja döntött a napelemek környezetvédelmi termékdíjával kapcsolatban - emlékeztetett, hozzátéve, hogy „ebben a vitában az ellenzék elmulasztotta elmondani az ellenérveit”.

A kormány álláspontja ezzel szemben világos és egyértelmű: egy ilyen, egyébként hasznos terméknél nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy a működése során milyen szerepet tölt be, hanem azt is, mi történik vele a működése után - közölte, jelezve, hogy a napelemeknek nagyjából 20-25 éves az „életciklusuk”, ezt követően veszélyes hulladéknak minősülnek. „A termékdíj pedig azt a célt szolgálja, hogy ezekről a berendezésekről a gyártók és a forgalmazók terhére gondoskodjunk” - mondta Kurucz Éva.

Arra a felvetésre, hogy eszerint nem módosítják a szabályt, hanem megtartják a napelemek termékdíját, újra azt felelte: a kormány álláspontja egyértelmű és világos ebben a kérdésben.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.