Az „Otthon melege” pályázat keretében 135 négyzetméternél kisebb alapterületű, régi építésű házak energetikai korszerűsítésére nyílt lehetőség. Az állam öt milliárd forintnyi keretet biztosított.
A sikeresen pályázók, az önrész biztosítása mellett, a korszerűsítési költségek 45-55 százalékát vissza nem térítendő formában kapják majd meg. Augusztus 15-én nyílt meg az az elektronikus felület, melyen a jelentkezők pályázatukat beadhatták. A pályázatok beadását a nagy érdeklődés miatt aznap délután már fel is függesztették. A szerencsés 3500 regisztráltnak még öt nap állt rendelkezésre a kért anyagok feltöltésére.
Többek között előszerződést kellett kötni azzal a vállalkozóval, aki a homlokzati szigetelési munkálatokat elvégezné. Egyik ismerősöm ajánlásával találtam meg Józsi bácsit. Kőművesként a fővárosban van bejegyzett cége:
- Miért Pesten dolgozik? – kérdeztem tőle.
- Ott van pénz. Debrecen szegény város. Alig van építeni való.
- Tényleg így van? – hitetlenkedtem.
- Gondolom, jár-kel a városban. Lát építkezéseket?
- Alig – adtam neki igazat.
- Na, látja! Nekünk vállalkozóknak nem munka, hogy szigetelünk egy falat, vagy válaszfalat húzunk egy szobában. Mi a nagy dolgokat szeretjük. Új házakat építeni. Alkotni. Az jól fizet. – rövid gondolkodás után – Magának is csak azért írok alá, mert a haverom szólt. Aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem. Ha összejönne, akkor majd kiszorítom az időmből. Gondolom, nem holnap lesz.
- Nem. Beletelik egy negyedév is, mire döntést hoznak.
- Az jó, mert késő ősszel, télen kevesebb munkám szokott lenni.
- Köszönöm szépen, hogy aláírja.
- Nincs mit – szabadkozott, aztán arcán ravaszkás mosoly jelent meg. – Építek én magának kacsalábon forgó palotát is. Kettős haszna van. Egy: vízre is építhető. Kettő: a kacsa talpán az úszóhártya vizesedés ellen is szigetel.
- Elég nekem az, ami van, csak felújítani kell.
Az öreg lendületbe jött:
- A Tócó-patakon hidat építhetek hosszában.
- Ebből nekem mi hasznom?
- Csak azért mondtam, hogy érzékeltessem, mire vagyok képes… - megint hatásszünetet tartott. – Jobb lenne, mint az ókorban a rómaiak Traianus hídja. Az a Decebal – fitogtatta történelmi tudását – nagyra volt vele, pedig csapatait a légiók azon átkelve verték tönkre.
- Arcát valahol a Vaskapu közelében sziklába vésték… - a kőműves mögött el nem maradva adtam én is a jól infomáltat -, talán azon a környéken, ahol a rómaiak hídja épült.
- Tényleg? – csodálkozott el a kőműves. – Egyszer meg kellene nézni… - aztán megint hencegésbe váltott vissza. – Van egy ács kollégám. Ha akarja, összeeszkábál magának egy trójai falovat. Olyan méretre készíti, amilyenre akarja. Nekem is akart egyet, de nem kértem belőle. Ha az anyósom megtudja, képes abban megbújva kilesni, hova dugom a koszos zoknit – magát mentegetve folytatta. – Este tízre hullafáradtan érek haza. A büdös fenének van kedve akkor zoknit mosni. Anyósom, amikor hozzánk jön, az az első dolga, hogy piszkos zoknik után kutatva kihuzigálja a szekrényfiókokat…
Még káromkodott volna, de kopogtattak bejárati ajtaján. A felesége érkezett bevásárlásból. Elköszöntem az öregtől, reményemet kifejezve, hogy a sikeres pályázat kapcsán újból találkozunk.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás