MSZP: megbukott a kormány ócsai szociális lakóparkja

Budapest, 2014. január 17., péntek (MTI) - Az MSZP szerint megbukott a kormány ócsai szociális lakóparkja, a kormány beismerte, csúfos kudarcba fulladt elképzelése.

 

    Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja pénteken "bukott jobboldal bukott lakóparkja" című közleményében ezt azzal kapcsolatban hangsúlyozta,  hogy a Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a kormány az ócsai szociális lakóparkot. Az MSZP-s politikus közleménye szerint az átminősítéssel beismerték, csúfos kudarcba fulladt az elképzelés. Emlékeztetett arra, hogy a 2,7 milliárd forintból épült 80 ház felében laknak. Korózs Lajos szerint "a döntés nyomán lakóparkból kalandpark lesz, hiszen akár hónapról-hónapra mások fognak a méregdrága házakban lakni". 

    Az ellenzéki politikus közölte, Ócsa az Orbán-kormány szimbólumává válhat. Kifejtette: a buta ötletelések és szakmaiatlan döntések sorozata után, a mindenáron megindított építkezés, az ellenzék figyelmeztetéseinek lesöprése, a hazug sikerpropaganda szajkózása, és súlyos pénzek értelmetlen elköltése. Ilyen az Orbán-kormány négyéves kormányzása - tette hozzá. Korózs Lajos azt írta, remélik, hogy "a szellemváros" felépítésén nem keresett egyetlen fideszes honatya, esetleg hozzátartozója, barátja vagy cége.  A közlemény szerint az MSZP szociális bérlakásprogram elindításában látja a devizahitelesek problémájának megoldását.



MTI 2014. január 17., péntek 13:12
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.