MSZP: korrupciótól bűzlik a kormány

Budapest, 2014. november 9., vasárnap (MTI) - Az MSZP szerint az ország egész lakossága szenved a "rendszerszintű állami korrupciótól", amelytől "orrfacsaróan bűzlik a kormány".

 

    Burány Sándor, a szocialisták országgyűlési képviselője, a parlament költségvetési bizottságának elnöke fogalmazott így vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.  Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar hatóságok többszöri kérésre sem hajlandók kivizsgálni vezető tisztségviselők korrupciós gyanúit, helyette "tragikomikus" módon "össze-vissza hazudoznak".

    Szerinte a hatóságoknak már hónapokkal ezelőtt, Horváth András volt NAV-dolgozó (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) ezermilliárd forintosra becsült áfacsalásról szóló állításai után nyomozást kellett volna indítaniuk, a vizsgálat idejére felfüggesztve az érintetteket. A kabinet vizsgálat helyett azonban még csak személyi konzekvenciákat sem vont le akkor sem, és most a kitiltási ügyben sem - fejtette ki a szocialista képviselő, aki kiemelte: nem külföldről, a CIA-től, hanem a magyar főügyésztől, belügyminisztertől és rendőrségi vezetőktől várnak lépéseket a korrupciógyanús ügyekben.

    Burány Sándor szólt arról is, úgy gondolják, az internetadóról nincs mit tárgyalni, arra ugyanis egyértelműen nincs szükség. Emellett gyanúsnak ítélte, hogy "friss sajtóhírek" szerint hamis okmányokkal rendelkezett az a sofőr, aki az önkormányzati választások előtt halálra gázolta Váradi András alcsútdobozi juhászt, az Együtt-PM helyi polgármesterjelöltjét, így az ügyben jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás.

    Kérdésekre válaszolva a szocialista képviselő elmondta, az MSZP úgy döntött, vezetői és tagjai magánemberként eldönthetik, részt vesznek-e a vasárnap délutánra meghirdetett, a NAV elnökének távozását követelő tüntetésen, de az eseményen - a szervezők kérésére - pártszimbólumokat nem használnak majd.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.