A mostoha keleti vég

Győzött a gyalogos

A Magyar Államvasutak közzétette a 2019/2020-as menetrendjét. Az állami vállalat jó magyar szokás szerint késve (a MÁV-ra mennyire jellemző ez a kifejezés) tette tanulmányozhatóvá. A váltás előtt egy hónappal kötelesek lettek volna közölni, ám négy napos csúszással történt mindez.

A menetrendi előzetesből - többek között - megtudható, hogy Szeged felé két IC útközben sehol nem áll meg, a sátoraljaújhelyi vonal villamosításának köszönhetően öt perccel csökken a menetidő (miközben negyedóra is lehetne), Szatmárnémetire nemzetközi IC fog közlekedni. A Nyugati pályaudvaron éppen múlt hét pénteken mutatták be az új, emeletes KISS villanyvonatokat. Az új menetrendtől kezdve a Budapest elővárosi forgalomban (a főváros és Lajosmizse vonalat leszámítva, mert az nem villamosított) csak modern Flirt és Talent szerelvények fognak közlekedni.

Tavaly hat Desiro motorvonatot irányítottak át a debreceni térség jobb kiszolgálására. Környékünkön mindössze ennyi volt a változás, ám az említett szerelvények rendelkezésre állása problémás. A „Dezsők”, ahogy a vasutasok becézik, esnek-kelnek, úgyhogy gyakran maradnak a Bz-k (kis Piroska motorvonatok), melyekkel csak a szolgáltatási minimum nyújtható (vagyis eldöcög A-ból B-be). Amúgy negyven-ötven éves mozdonyok csörögnek, csattognak, lepukkant, koszos személyvagonokat vonszolva maguk után. A MÁV vonatkövető tájékoztató térképén a késés okaként gyakran szerepel műszaki hiba. Mozdonyok hibásodnak meg, vagonok robbannak le. Az elmúlt néhány hétben, csak a mátészalkai vonalon, kigyulladt egy mozdony, egy másik meghibásodott, Nyírbátornál kisiklott egy tehervonat vagonja. A harminc-negyven kilométer/óra sebesség megint csak nem utascsábító száguldás. Annak idején az interneten híre ment egy futó vonatelőzőnek, kényelmes tempóban hagyta le a Fehérgyarmatról Debrecenbe tartó személyvonatot.  

A MÁV vezetése szerint „az új vasúti menetrend számos olyan változást hoz az utasok számára, ami bővíti a választható vonatok számát és minőségét, figyelembe veszi az utazási szokásokat, javítja a szolgáltatási színvonalat.” Ebből a szándékból az ország keleti fertálya (mint évek óta mindig) kimaradt.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.