Mosolyogtak a kis betegek

Az ajándékozás öröme    Fotó: hirkep.com

Kedves, jól sikerült jótékonysági rendezvényt tartottak a Debreceni Gyermekklinikán az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány és önkéntes segítőik szervezésében június 3-án.

A Klinika parkolójában két órás műsor részeként fellépett a debreceni Silver Mazsorett Egyesület, amely maga is meglepetés ajándékokkal kedveskedett a kórház kis betegeinek.

A támogatóknak köszönhetően folyamatos ajándékosztás, programok, étel-ital várta a jelen lévő kicsiket és nagyokat. Azok a gyerekek, akik nem tudtak jelen lenni, a kórteremben kapták meg a felajánlásokat.

A helyszínre érkező óvodások lelkes résztvevőknek bizonyultak. Táncoltak, énekeltek, origamiztak, sorban álltak arcfestésre. A legnagyobb érdeklődést a csillámtetoválás váltotta ki. Sok ajándékot osztottak szét a gyerekek között: karkötőket, nyakba akasztókat, léggömböket, játékokat, édességeket, gyümölcsöket. Folyamatos volt az ingyenes tészta-, jégkása- és kürtős kalács kóstolás az éppen arra járók között is.

Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kurátora Farkas Erika, őt kérdeztük az esemény létrejöttéről.

- Nagyon örülünk, hogy ez a rendezvény létre tudott jönni. Budapestről jöttünk gyermeknapot tartani, amivel már hagyományt is teremtettünk, hiszen Mikulás alkalmával is szoktunk jönni, és megajándékozni, szebbé tenni a gyerekek napjait. Több éve működünk együtt a Gyermekhematológia - Onkológiai Tanszékkel. Láthatóan jól érzik magukat a résztvevők, van rajzolás, csillámtetoválás, a Pasta Station jóvoltából kétféle tésztát kóstolhatnak, illetve kürtős kalács, jégkása, karaoke, mazsorett bemutató. Nagyon hálásak vagyunk a támogatóinknak, akik önzetlenül és ingyenesen ajánlották fel részvételüket.

Az alapítvány a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézete számára az évek során több mint 17 millió forint összeget adományozott, segítséget nyújtva a kórház steril klímarendszerének fejlesztéséhez, beteg gyermekeket kiszolgáló betegszállító mentőautó üzemeltetéséhez, valamint a kórház infúziós gyógyszeradagoló rendszerének kialakításához. A 2003-ban alapított Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány családtámogatási programjának keretében 51 millió forintot meghaladó összeget adott át az évek során, több mint 500 családnak havi anyagi támogatás során. Az alapítvány elsőrendű céljának tekinti, hogy hozzájáruljon a gyermekkórházakban és a gyermek onkológiai központokban folyó gyógyító tevékenységhez, valamint a leukémiás gyermekeket nevelő családok életkörülményeinek javításához.

D.B.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.