Mi a hálapénz?

Budapest, 2014. április 23., szerda (MTI) - A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) a legfőbb ügyészhez fordult azzal a kérdéssel, hogy az ügyészség szakmai álláspontja szerint az orvosok által előre nem kért, utólag elfogadott hálapénz elfogadása kimeríti-e a vesztegetés tényállását.

Dénes Tamás, a MRSZ elnöke szerdán az MTI-hez eljutatott közleményében azt írta: a szervezet azért tartja fontosnak az utólag elfogadott hálapénz sorsának pontos tisztázását, mert az új büntető törvénykönyv alapján - az általunk megkérdezett szakértők szerint - előfordulhat, hogy az az orvos is felelősségre vonható, aki az utólag, de előre nem kért hálapénzt elfogadja.

A szövetség első körben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult. A két tárca állásfoglalása szerint az előre nem ígért, az orvos és az ápoló által nem kért, utólag adott és elfogadott hálapénz nem jogtalan előny, vagyis nem valósítja meg a vesztegetés tényállását. Kiemelték ugyanakkor, hogy a feltett kérdéssel kapcsolatos minisztériumi álláspontnak nincs kötelező jogi ereje - olvasható a rezidensszövetség közleményében.

„A magyar orvostársadalom megérdemli azt a tiszteletet, hogy ne teljes jogbizonytalanságban kelljen végezze mindennapi gyógyító munkáját” - fogalmaznak közleményükben.

Hangsúlyozzák, céljuk továbbra is az, hogy a betegek és az egészségügyi dolgozók egy tiszta, átlátható és kiszámítható rendszerben gyógyuljanak és gyógyítsanak, olyan rendszer kialakításában érdekeltek, amelyet nem a hálapénz mozgat, hanem a tisztességes bérek és a pozitív ösztönzők.

Az MRSZ emlékeztet, hogy a szövetség tavaly áprilisban indította útjára „Hála-Pénz - hálát a betegtől, pénzt az államtól” kampányát. A kampány keretében végzett felmérés rávilágított arra, hogy az orvosoknak sem érdekük a hálapénzrendszer fenntartása. Az is kiderült, az emberek többsége egyetért abban, hogy a hálapénz elfogadása és adása büntethető legyen, ha olyan keretrendszer születik, amely ezt lehetővé teszi.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.