Megyejárás, szomszédolás – HÉT VÉGI AJÁNLÓ

Az állatpark egyik lakója

Sokak számára a május elseje kikapcsolódást, önfeledt szórakozást, piknikezést jelent – egy szép napot a gyönyörű májusi napsütésben. Erre a napra most Debrecen számtalan programlehetőséget kínál. Így ajánlatom ezúttal a 4 napos pihenő többi napjára szól, amikor is érdemes egy kis megyejárást vagy szomszédolást a programok közé betervezni.

Helyszín és időpont: Hortobágy, Pusztai Állatpark (a Kilenclyukú híd után 1.5 km) május 2-4.

A programok az Pusztai Állatpark belépőjegyeivel látogathatók.

Május 2-án és 3-án a gyógynövények iránt érdeklődők megismerkedhetnek a pusztában termő gyógyhatású növényekkel, sőt, egy csésze tea erejéig meg is kóstolhatják azokat.

Május 4-én, Anyák napján az édesanyáknak készíthetünk meglepetést természetes anyagokból. Az Állatpark racka anyái is megnyiratkoztak mostanra, kora tavasszal született kicsinyeiket már bárányiskolába engedték. De hogy mi is az a bárányiskola? Megtudhatják, ha kilátogatnak az Állatparkba, ahol hortobágyi és gyimesi rackáknak számukra kedves csemegékkel kedveskedhetnek. Az Állatparkban ezen a hétvégén minden nap kézműves gyerekfoglalkozással várják a szervezők az alkotni vágyó apróságokat: falovacskát, igazi gyapjúból bárányt és virágos medált készíthetnek. Az állatparki totókat helyesen kitöltőket apró ajándékokkal jutalmazzák az állatpark dolgozói. Megérkeztek új, a szülők által húzható kis szekereik is, próbálják ki őket bátran! És hogy a szülők se unatkozzanak, míg a gyerekek alkotnak, a jövő heti, május 6-ai III. Hortobágyi racka naphoz kapcsolódóan tematikus kiállítással várják az érdeklődőket, mely során megismerkedhetnek ezen egyedülálló fajta történetével, pásztoraik életével, a juhászok tárgyi eszközeivel – olvashatjuk az állatpark ajánlójában.

További állandó programok: állatsimogató, szamaragolás Viola csacsin és Pusztai Játszótér.

Helyszín és időpont: Hajdúszoboszló, Rock Café udvara május 02-03.
 

Program:Délelőtt 09.00 órától családi és gyermek programok (ugráló vár, lufis bohóc, mazsorett, néptánc, muzsika) várják a nagyérdeműt. Este 18.30-tól koncertekkel folytatódik a műsor, a Rock café kinti nagy színpadán.

Koncertek:

Péntek

18.30 Soul Circus koncert /hajdúszoboszlói fiatalok, feltörekvő zenekara
19.30 ZZ Copy koncert / debreceni ZZ TOP cover band
21.00 BOND JOVI koncert /Bon Jovi cover band
A koncertek között tűzzsonglőrök kápráztatják el a közönséget.

Szombat

18.30 Died by Johnny koncert /hajdúszoboszlói ifjak
19.30 Room Service koncert /Bryan Adams cover band
21.00 Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor Latin koncert /kiváló érdemes művészek, latin gitár előadása

Helyszín és időpont:Nyíregyháza, Jósa András Múzeum – május 4.

Magyarországon az 1920-as évektől kezdve ünneplik az Anyák Napját, melyet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosított meg a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. Május első vasárnapján kitüntetett figyelmet kapnak az édesanyák, s ehhez csatlakozik kedvezményes belépési lehetőséggel a Jósa András Múzeum is. Ezen a napon 50%-os kedvezménnyel tekinthető meg minden állandó és időszaki kiállítás. Meglepetésként pedig az első húsz édesanya, aki megtiszteli a múzeumot látogatásával, virágot kap ajándékba.

Szeretettel várnak minden édesanyát, nagymamát, kicsiket és nagyokat.

Kedves Anyukák, Apukák, Idősebbek és Fiatalok! Ez a hétvége valóban a miénk lehet, mert mindenki találhat programot kedvének és idejének megfelelően. Lépjünk ki a négy fal közül és fedezzük fel a környékünk kínálta lehetőségeket!

Vidám és tartalmas megyejárást, szomszédolást kívánok Önöknek!

Kultúr A. 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.