Megszületett az ötödik DEAC-siker

Tóth Ádám lendületet adott a debrecenieknek  Fotó: Derencsényi István

A DEAC-Tungsram férfi kosárlabdázói szombat este a Zalaegerszeg ellen, hazai pályán aratott huszonkét pontos diadallal megszerezték ötödik bajnoki győzelmüket. Hazai oldalon egy híján valamennyi kosárszerző játékos legalább tíz pontot jegyezhetett.

A szombat este 18 órai kezdésre megtelt az Oláh Gábor utcai kosárlabdacsarnok lelátója. A közönség előtt harcra készen melegített a sérülésből visszatért center, Tóth Ádám. A mérkőzés előtt pattogtatott Djordje Drenovac is, ám Polyák Lászlóhoz hasonlóan ő még sérülése miatt nem lépett pályára élesben. Miután elkezdődött az összecsapás, a Zalakerámia ZTE KK egészen 10-0-ig nem tudott kosarat szerezni. A Debrecen az elmúlt hetek kudarcait feledtetve hatalmas lendülettel igyekezett bevenni a zalaiak gyűrűjét. A vendégek zárkóztak, de veszélyesen megközelíteni a fekete-fehéreket, illetve egyenlíteni nem tudtak. Valerio-Bodon Vincenték oldalán a legnagyobb fejtörést a lepattanók megszerzése jelentette, az első negyedben pedig a támadásbeli mozgás, az elzárások is akadoztak. Ahogy azonban zajlott a játék, egyre szervezettebbé vált a DEAC csapatmunkája. Tíz perc után 21-12 állt az eredményjelzőn. A második negyedet Parks kosaraival indította a ZTE, a folytatásban azonban Miha Lapornikék lassan visszaépítették a kétszámjegyű előnyt, amely állandósulni látszott. A nemrég Debrecenben is megforduló Carlton Guyton ihletetten kísérletezett távolról, de találataira rendre érkezett válasz. Az egerszegi támadójáték sebességét sikerült lassítani, amivel bomlott az egység a játékosok között. Így Tóth Ádámék hatékonyan védekeztek a saját palánk előterében. Guytonnak azonban még sikerült a nagyszünet előtt egy középtávolit értékesíteni, amivel 35-27 volt a félidei állás.

A harmadik felvonásban ismét növelni kezdte előnyét a hajdúsági gárda. A kék-fehérek oldalán kiemelkedő Parks azonban zárkóztatta csapatát. Hiába Djordje Dzeletovicsék lendületes offenzívái, húsz egységnyi hátrányból is fel tudott állni a Zete, még, ha az egyenlítés miatt nem is kellett izgulnia a hazai publikumnak. A hajrához érkezve már határozottan felszabadulttá vált a DEAC-Tungsram. Valerio-Bodon folytatta remeklését, Thames is elsüllyesztett egy triplát, Tóth Ádám eredményesen harcolt a palánk alatt, a vége pedig magabiztos, 22 pontos győzelem lett: 88-66.

Debreceni részről egyedül a kiváló hátvédmunkát produkáló Kerpel-Fronius Gáspárnak nem sikerült kétszámjegyű pontot dobnia, igaz, így is 5/3-al zárta az estét. A legeredményesebb Miha Lapornik volt az egyetemieknél, 16/6-os mutatójával. A mezőnyben Parks gyűjtötte a legtöbb pontot, összesen 17-et. Az összecsapáson alapvetően kiemelt szerep jutott a fizikalitásnak is, hiszen sportszerűtlen hibákat is több alkalommal kellett kiosztania a játékvezetőknek. A legnagyobb figyelmet a zalaiak játékosa, Horti Bálint kapta, aki hosszas reklamációja ellenére egy technikai intést is megúszott, azonban négy személyi jegyzett faulttal zárta az estét.

A Debreceni Egyetem csapata tehát leküzdötte az elmúlt két bajnokin elszenvedett vereség okozta csalódást, és visszatalált valódi önmagára. Soron következő találkozójukon Oroszlányban harcolhatnak a hatodik diadalért Valerio-Bodon Vincenték, november 13-án pedig a Szeged látogat a Nagyerdőre.

Barna Marci

DEAC: THAMES 16/3, Lapornik 16/6, VALERIOBODON 13/6, DZSELETOVICS 13/3, TÓTH Á 15. Csere: Aska 10, Kerpel-Fronius G. 5/3, Kovács Á., NeuwirthBalázsi.

Edző: Milenko Topics

ZALAEGERSZEG: Wilson 2, GUYTON 16/12, PolsterBarnett 2, Horti 4. Csere: PARKS 17/6, Révész 5, Harris 8, Csuti 4, Simó 6, Bonifert 2.

Edző: Teo Cizmic

Milenko Topics: – Nagyon nehéz egy rossz széria után önbizalmat építeni, de nem volt más választásunk. Minden erőnkkel a Zalaegerszegre koncentráltunk a mögöttünk álló héten. Tóth Ádám visszatérése sokat jelentett számunkra, igazi vezére a csapatnak. Az első félidőben főként a támadólepattanóinknak köszönhettük az előnyünket, és szerencsére ezúttal nem olvadtunk le a nagyszünet után sem.

Teo Cizmic: – Elsőszámú irányítónk megsérült, és Deondre Parks sincsen még százszázalékos állapotban, így változtatnunk kellett előzetes a terveinken. Debrecenben ideális körülmények mellett sem egyszerű nyerni, márpedig nálunk pillanatnyilag a körülmények igencsak  messze vannak az ideálistól.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.