Megnyílt az ország legnagyobb Munkácsy-kiállítása Békéscsabán

Békéscsaba, 2014. február 20., csütörtök (MTI) - Megnyílt az ország legnagyobb Munkácsy kiállítása, a Munkácsy 170 című tárlat csütörtökön a békéscsabai Munkács Mihály Múzeumban.

 

    A különleges sorsú és tehetségű művész a város legjelentősebb alakja, hiszen majd negyedszázadot töltött Békéscsabán, ahová ezer szállal kötődött. Innen indult és innen jutott el a párizsi szalonokig - méltatta a 170 éve született Munkácsy Mihályt megnyitóbeszédében Vantara Gyula polgármester.    Hozzátette: a Munkácsy relikviák egyik gyöngyszeme egy intarziás ládika, amelyet a tizenéves Munkácsy asztalosinasként első szerelmének készített. Békéscsabán számos alkotása született, megörökítette a tájakat és az itt élő emberek mindennapjait. A Rőzsehordó nő, a Cigányok az erdőszélen, a Búsuló juhász című festményei a 19. század második felének helyi történelmét idézik elénk - vélekedett a polgármester, aki szerint Munkácsy hagyatéka a város legnagyobb értéke.

    A megnyitón részt vett Pákh Imre Amerikában élő műgyűjtő, akinek Munkácsy-kollekciójából 33 darab alkotást láthat a közönség Békéscsabán. A műgyűjtő szerint az április 27-ig látható békéscsabai kiállítás felbecsülhetetlen értéket képvisel, hiszen a tárlaton a 2005 óta az országot járó Munkácsy a nagyvilágban című kollekció anyaga együtt látható a Munkácsy Múzeum tulajdonában lévő mintegy tíz alkotással, a Szépművészeti Múzeum két festményével, valamint a debreceni Déri Múzeum Golgota-vázlatával. A tárlat biztosítási értéke meghaladja a tízmilliárd forintot - jegyezte meg. 

    Bakó Zsuzsanna művészettörténész Munkácsyt a magyar és az európai festészet legnagyobb alakjának nevezte, valamint rámutatott, hogy a művész alkotásaiban sokféle stílusirányzat és személetmód egyesül. Realista képeiben a magyar paraszti sorsot ábrázolja, szalonképei a francia polgárság életét, bibliai témájú alkotásaiban saját sorsát, szenvedéseit közvetíti felénk - fogalmazott a művészettörténész.  Hozzátette: Munkácsy harminc évig alkotott, 53 éves korában hunyt el. Ez idő alatt mintegy kétezer festményt és grafikát készített, amelyekből a közönség és a szakma is keveset látott.  Rendkívül keresett festő volt, alkotásai megrendelésre készültek, így jelentős részük magánembereknél van, szerte Európában és a tengeren túli országokban - mutatott rá Bakó Zsuzsanna.

    A Honfoglalók Termében a múzeum gazdag relikviagyűjteményéből láthat a közönség válogatást, valamint a kiállításon Munkácsy párizsi palotájának hangulatát idéző enteriőrrészlet is helyet kapott.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.