Meghalt Bereczki Károly újságíró

Bereczki Károly

Meglepetve és szomorúan olvastuk a hírt, hogy életének 66. évében meghalt Bereczki Károly újságíró, aki a rendszerváltás utáni években a Hajdú-bihari Naplónak a munkatársaként is dolgozott, fő tematikája a vidéki emberek életével való törődés volt. Rá emlékezve itt a www.szekelyhon.ro gyászjelentését közöljük.

„2014. február 16-án egy budapesti kórházi ágyon hunyt el. Bereczki Károlyt – szolgálati nevén Csárlit – elsősorban székelyföldi írói és újságírói tevékenysége kapcsán ismertük.

Szovátán született 1948. április 4-én, értelmiségi-hivatalnoki családban, Gyergyószentmiklóson érettségizett, Kolozsváron történelem-filozófia szakon szerzett tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Újságírói tevékenységét az aradi Vörös Lobogónál kezdte, majd Csíkszeredába, a Hargita napilaphoz szerződött (1971). Akkortájt rendszeresen jelen volt írásaival a Korunk, az Új Élet és a Művelődés hasábjain is. Elsősorban szatíráival, humoreszkjeivel és meglepően merész hangú, nagy tájékozottságról árulkodó honismereti riportjaival tűnt fel a „szocialista sajtóban”. Miután eltávolították a Csíkban megjelenő napilap szerkesztőségéből, előbb revizorként, majd fordítóként működött Csíkszeredában, illetve Székelyudvarhely környéki településeken tanított.

A rendszerváltozást követően alapítója volt a Tromf nevű élclapnak, majd annak megszűnte után családjával együtt Magyarországra költözött. Debrecenben a Hajdú-bihari Naplónál, azt követően Budapesten a Pest Megyei Hírlapnál, a Kis Újságnál, később a Világ Magyarsága című lapnál dolgozott. Távozása után is ápolta kapcsolatait az erdélyi és székelyföldi sajtóval. Munkatársa volt az aradi Nyugati Jelennek, írásait a Hargita Népének és az Udvarhelyi Híradónak is rendszeresen elküldte a kilencvenes évek közepén és az ezredfordulót követő időkben. Életében két prózakötete látott napvilágot.

Bereczki Károly hamvasztás utáni temetéséről később intézkednek a hozzátartozók. 

Isten nyugtasson, Csárli!

Székelyudvarhely, 2014. február 18.”

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.