M. ország gyermekei - A kaposvári k2 Színház első bemutatkozása Debrecenben

Debrecen, 2014. február 4., kedd (MTI) - Első alkalommal lép fel Debrecenben a kaposvári k2 Színház elnevezésű független színházi műhely, a társulat februárban ötször mutatja be a mindenkori társadalmi alapkérdések ihlette M. ország gyermekei, avagy egy boldog társadalom makulátlan mosolya című művet.

 

    A színházi esemény keletkezéséhez elengedhetetlen három komponens, a tér, a színész és a néző fogalmának és egymáshoz való viszonyának újraértelmezésére tesz kísérletet a k2 Színház helyspecifikus előadása, az M. ország gyermekei - ismertette a produkciót kedden az MTI-nek Vajland Judit, a debreceni Csokonai Színház sajtóreferense.     Az előadás a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ legkülönbözőbb tereiben elevenedik meg, hogy a színház, a képzőművészet, a zene és a film nyelvén kezdeményezzen párbeszédet a közösségben való létezés lehetséges formáiról, problematikájáról. A mű egy utópisztikus világ megteremtésével foglalkozik, amelyben a mai magyar társadalmi folyamatok egy lehetséges végállomása fogalmazódik meg.     A k2 Színház a Kaposvári Egyetemen végzett színészekből, illetve jelenleg is ott tanuló színészhallgatókból verbuválódott független színházi műhely, amelynek most először nyílik lehetősége bemutatkozni a debreceni közönségnek.     A Benkó Bence és Fábián Péter rendezte művet február 11-től öt egymást követő estén át játsszák.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.