A Lokié a legerősebb keret

Bejött, amiről hetek óta pletykáltak a városban. Tisza Tibor a DVSC-TEVA játékosa lett. Itt született, itt nevelkedett, itt rúgott először labdába. És most hazajött. Talán végleg. Huszonkilenc esztendős, és három éves kontraktus köti ezentúl  anya egyesületéhez.

Emlékszem rá ifista korából, fantasztikus tehetségnek tartották. Aztán valahogy elveszett. Szentes Lázár idejében került az első gárdához, de nem tudta magát beverekedni a nagyok közé.

Pontosan tíz esztendeje láttam utoljára Loki dresszben, amikor még volt téli terem torna a Főnixben.  Cseleivel, lövőerejével pillanatok alatt megbolondította az ellenfelek védelmét.

Aztán tavasszal már nem játszott nálunk. Kalandos utat járt be, de a debreceniek mindig szerették. Soha nem kapott egyetlen rossz szót sem az akkori „B" középtől, amikor ellenfélként tért vissza az Oláh Gábor utcába.

A diósgyőrieknél azonban kegyvesztett lett. A sajtó által kicsit túlsztárolt szerb mester, Tomislav Szivics kiebrudalta társával, Seydivel együtt.

Állítólag nem jöttek ki a többiekkel. Szivics nem mond igazat. Meg a DVTK sport igazgatója Kovács Zoltán sem. Seydiről például mélyen hallgattak, amikor szinte egyik pillanatról a másikra elengedték. Senki nem mondta, hogy komoly gerinc problémákkal küzd. A miskolci stáb tudta, de letagadta. A DVSC saját költségén a legjobb specialistákat fogadta mellé és mára egészséges a támadó.

Tiszával nincs ilyen gond. Az alapozást  elvégezte a Diósgyőr második csapatával, ezen a héten Kondás Elemérék felmérhetik, milyen állapotban van az ötszörös válogatott támadó. Még az is lehet, hogy a jövő hét végén, az első tavaszi bajnokin Tisza és Seydi pályára lép Miskolcon, volt csapata ellen. Fájjon Szivics mester feje emiatt.

Kétségtelen, hogy a Debrecené lett talán a legerősebb gárda ma az élvonalban. Válogatottak sora futhat ki a gyepre hétről hétre.

Ne legyünk tehát szerénytelenek, nyerjük meg a bajnokságot, hogy az új arénában a brazíliai VB után már BL selejtezőket játszhassunk!

W. Gy.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.