A „Loki-lemez” B-oldala

Koczka Lili  Fotó: DVSC Kézilabda Akadémia

Hogyha a korosztályos bajnokságok állnak, a figyelem a felnőtt versenyekre koncentrálódik. A fiatal piros-fehér hölgyek pedig készek megmutatni tudásukat a rutinos kéziseket felsorakoztató riválisokkal szemben is. A DVSC Schaeffler U22-es csapata a harmadosztály élmezőnyében vitézkedik.

Érdekesség, hogy több ellenfél kötelékében is játszanak Loki-nevelések, így például az éllovas Mátészalka több tehetséges, Vasutas-mezben pallérozódott lánnyal is a csatasorban harcol meccsről-meccsre. No, de vissza a Hódosba! A DVSC Schaeffler U22-es alakulata a Mátészalka és a Hatvan gárdája után jelenleg a harmadik helyen menetel. Igaz, a debreceniek egy meccses lemaradásban  vannak – a Füzesabonnyal együtt –  az élen állókhoz képest. Így tehát egészen közel, teljesen elérhető távolságban fénylik a bajnoki cím. Persze, felesleges egyelőre bármiféle konkrét kijelentést tenni az idény végét illetően, hiszen jónéhány, megmérettetésekkel teli hét áll még Balogh Rebekáék előtt. Ráadásul kifejezetten kiélezett harc zajlik az NB2 észak-keleti csoportjában, hiszen, többek között épp azt a Mátészalkát győzte már le a Debrecen igen nagy különbséggel, amely jelenleg egyetlen pontos előnnyel áll az első pozícióban. A piros-fehér U22-es csapat egyébként az ifi-keret játékosain túl serdülőkkel is kiegészül, hogy még több játéklehetőséghez jutva fejlődjenek a jövő reménységei. Az ifjú hölgyek közül többen már az NB1-esek között, az élvonalban is megmutatkoztak, s úgy fest, hamarosan eljöhet a serdülők ideje is. A házi góllövőlistát Koczka Lili vezeti. A 16 esztendős átlövő a legutóbbi, Heves elleni találkozón is nyolcszor vette be az ellenfél kapuját. Hiába, a csapat egyik elsőszámú heteslövőjének nem igazán sikerültek a meccsen a büntetők, átlövésből rendre védhetetlenül bombázott. Végül már a sorozatban rontott hetesek után is mosolygott, de, mintegy csattanóként, a hajrában kétszer mégis megnyerte a kapus elleni párbajt – ehhez pedig már az egyik laza, a félidőben dobóedzésbe lendülő játékvezető úriember is megengedett egy támogató mosolyt. Ami az idei hatékonysági listát illeti, az eddig lejátszott 9 mérkőzésen négy játékos is eljutott már legalább 20 találatig. Így Koczka Lili mögött Haja Dóra, az akkor még Köstner Vilmos-vezette felnőtt Lokiban is szerephez jutó Sápi Boglárka és a tehetséges, 16 éves szélső, Makó Zoé is megugrotta a húszat. Az elhivatottság és a magabiztosság határozottan látszik Makó Zoén és társain, hiszen több rivális igen tapasztalt, topklubokban is megfordult kézilabdázókkal kecsegtet, a kihívástól korántsem megrémülő DVSC ellen.

A koronavírus azonban sajnos nem kíméli a jövő reménységeit, hiszen, bár a hivatalos bejelentés szerint április 7-ig érvényes a kényszerszünet, egyelőre alighanem megjósolhatatlan, hogy mikor térhetnek vissza Győrvári Viktor ifijei és Márián Blanka serdülői a megszokott kerékvágásba, az útra az utánpótlás-bajnoki diadal felé. Addig azonban tovább küzd a trófeáért Győrvári-mester a tanítványaival, a korosztályokat igazán „összekovácsoló” csapattal. A „Loki-lemez” B-oldalát képező leányhad pedig kiválóan muzsikál – egyelőre még a harmadosztályban.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.