Loki: cél a dobogó

Ezen a héten kezdte el az igazi alapozást a DVSC-TEVA labdarúgó csapata. Az együttes a téli szünetet a tabella negyedik helyén töltötte, a munkás hétköznapok után minimum egy hellyel feljebb szeretnék zárni a szezont májusban.

A dobogó alsó foka ugyanis feljogosíthatja a társaságot, hogy elinduljanak az Európa Liga selejtezőkön. A többes szám nem véletlen, hiszen a csapat kimondva, kimondatlanul jobban akar szerepelni, a nemzetközi porondon, mint tette azt 2014-ben.

A Loki vezetői azt nyilatkozzák manapság, hogy nagy mozgás nem várható januárban, a keret erős, a célokat ezekkel a srácokkal is elérhetik.

Való igaz. A tavalyi utolsó bajnokin olyan labdarúgók ültek a kispadon, akiket máshol kapásból a kezdőbe jelölnének. A vérfrissítés azonban nem ártana. Eddig csak távoztak focisták, mint anno tavaly nyáron, új arcokat nem lehet felfedezni. Elment Volas, most próbajátékon van Seidy.

A pletykák, kósza hírek úgy járnak a klub környékén, mint huzatos panel lépcsőházában az északi szél. Nagy port kavart, hogy miért fél esztendőre választották újra az ügyvezetőt és társait? Találgatások, cáfolatok pro és kontra meg is jelentek a sajtóban. Nem kell felülni semmilyen suttogásnak. Én kivárom a hivatalos bejelentéseket.

És még valamit: a közönségről.

Az egyik politikai párt képviselője - nem az ellenzékből - a minap azt fejtegette, ha nem lesz az első három között a piros-fehér tizenegy, akadnak majd, akik összeráncolják  a szemöldöküket. A Nagyerdei Stadion ugyanis  ezen a nyáron üresen tátonghat,  az Európa Liga álom marad, a legközelebbi nemzetközi derbire 2016-ig várni kell. Kényszer szüli tehát a leendő tavaszt a Loki háza táján. És ez nem jelent feltétlen bajt. Legyen ez a motiváció!

És talán  az ultrák is visszatérnek a B szektorba. Mert valljuk meg: nélkülük halványabb a teljesítmény. A publikumé, minden bizonnyal!

W. Gy

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.