Lépfene - A vendégforgalom visszaesésétől tartanak

Tiszafüred, 2014. július 5., szombat (MTI) - A Tisza-tó környéki turizmusban érezhető az aggodalom a tiszafüredi lépfenefertőzés miatt; Tiszafüred független polgármestere szombaton az MTI-nek arról számolt be, hogy helyi szállásadók panaszai szerint az elmúlt napokban sok vendég mondta le szobafoglalását.

Pintér Erika elmondta: a helybeliek és a Tisza-tó menti városba érkező, illetve készülő vendégek körében is észlelhető az aggodalom a történtek miatt. Ez a félelem azonban „oktalan és alaptalan” - hangsúlyozta, hiszen a lappangási idő letelt, és kizárólag a fertőzött nyers hússal érintkezők közül betegedtek meg néhányan.

Hozzátette, hogy a hatóságok nyilatkozataira, a hiteles információkra is szükség volna ahhoz, hogy a kedélyek mielőbb lecsillapodjanak, és a város, a térség turizmusa ne szenvedjen súlyos veszteségeket.

Márton Gábor, a Tisza-tó térségének legjelentősebb szállodája, a négycsillagos Tisza Balneum Hotel igazgatója ugyanakkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szállodájuk teltházzal működik, s bár néhány vendéget nekik is meg kellett nyugtatniuk a lépfenefertőzésről szóló hírek megjelenése után, szobafoglalását náluk senki sem mondta le. Csupán egyetlen vendég halasztotta el érkezését emiatt, terhes feleségére hivatkozva - jegyezte meg.

A vezető kiemelte: szállodájuk nem helyben, hanem központilag, nagy és szigorúan ellenőrzött beszállítóktól szerzi be a minden hazai és uniós előírást teljesítő konyhájukon készülő ételek alapanyagát.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.