Kiállítása nyílt február 10-én az István úti református templom Kálmáncsehi Galériájában a debreceni Árpád Képzőművészeti Alkotókörnek, a képek mintegy teljes hónapig láthatók a Széchenyi kerti gyülekezet templomának kistermében. A tárlatot a diszpolgar.hu munkatársa, Erdei Sándor újságíró nyitotta meg. Az alábbiakban az ő megnyitóját közöljük.
„Azokat a képeket, amelyek magyarázatra szorulnak, el kell égetni - mondja Van Gogh, a holland posztimpresszionista festőzseni Kocsis István erdélyi drámaíró monodrámájában. Azért említettem ezt a citátumot, mert valaki úgy vélekedhet e képanyagot látva: ezek érthetőek, minden világos rajtuk, nem kell őket magyarázni. Valóban így van, talán inkább kell magyarázni az alkotó embereket. Mert a teremtő megengedte, hogy az egyik ember ilyen legyen, a másik olyan, az egyik jó, a másik kevésbé, az egyik tehetséges, a másik nem annyira – illetve azt mondhatjuk, minden ember talentumos valamiben.
A debreceni Árpád Képzőművészeti Alkotókör szűk két évvel ezelőtt, 2013 májusában verbuválódott, kilenc tagja van, heten közülük festenek, ketten fotóznak. Veress János, az Árpád-téri református gyülekezet lelkésze Kőszegen szolgált korábban, s mint ott tette, már itt is szinte közösségi házzá varázsolta, ha nem is a templomot, de a gyülekezet székházát. Képzőművészeti tárlatoknak, irodalmi rendezvényeknek ad helyet a gyülekezeti terem, s e műveltségterítő-közösségképző szándék tette, hogy képzőművészeti alkotóközösség képződjön a gyülekezet keretein belül. Vezetője az a Kolozsváry Katalin, Holló László-díjas képzőművész lett, aki több közösségnek állt már az élén az elmúlt évtizedek alatt. Vezette a Vasutas Művelődési Központban működött alkotókört (az megszűnvén a tagok most ide társultak be), a Bella Donna Kört, a beregi alkotók egyesületét, köze van az aranyosapáti központtal működő Inter-Kárpát Regionális Művészeti Alapítványhoz – ezek némelyike ma is élő-működő képződmény, szerveződés. Galériát működtetett a Nagyállomás egyik várótermében (találóan és stílusosan, a hely szelleméhez méltóan Zöld Fény Galéria volt a neve), ahol a hajdú-bihari és hazai művészek mellett olykor külhoni magyar alkotók is bemutatkozhattak.
Ez már a kilencedik kiállítása ennek a csoportnak. Nemcsak a gyülekezeti teremben és a templom cintermében mutathatták meg anyagaikat - az Árpád téri református templom vonzáskörébe tartozó kálvinista híveknek, tábláikat láthatták az érdeklődők a Benedek Elek Könyvtárban is.
Találkozunk itt megannyi műfajjal és technikával a gobeline-től az olajképekig, a pasztellkréta-ábrázolásoktól a művészi fotókig. Színes élményvilág tárul fel itt, s ha igaz az, hogy bármit teszünk, magunkat adjuk (ahogyan Goethe mondta volt), akkor az is igaz, hogy a lélek csodálatos világával van itt találkozásunk.
Gebei Judit a francia földről elszármazott műfajt műveli, a gobline-készítést, virágábrázolásai finomak, könnyedek, ráadásul a még látványosabb gyöngygobeline-ezés jellemző rá, mind a két táblaképén gyönyörködhetünk gyöngyornamentikában is. A balerina című pasztellképén a táncosnő szinte éteri mivoltot ölt, nem a testmatéria-jelleg érvényesül itt, hanem a test átszellemülése, átlelkesülése, mozgásművészetté magasztosulása.
Keményné Matz Irén festményei erősen grafikus jelleget öltenek, nemcsak a foltok dominálnak rajtuk, hanem a vonalasság is, a rajzi jelleg, hogyisne, amikor pasztellképekről van szó. Tokaj a fő témája a folyamok találkozásával, szereti látni, ahogyan kulminálnak a természeti jelenségek, erőt mutatnak az elemek, hömpölyögnek, egymásba fonódnak a nyugodt folyamok. Megmutat egy zempléni templomot, temperaképén pedig hibiszkusz-szirmokat csodálhatunk meg. Hét éve foglalkozik a festészet tudnivalóival, s bizony, ez idő alatt túljutott bizonyos fejlődési fokozatokon.
Simonné Bodnár Julianna már a Vasutas-körbe is járt régebben. Akrillal fest, négy képét hozta el ide. Grafikai munkáján a három gyerekét rajzolta meg csecsemőkorukban, fotókat fogalmazott rajzokká, ami tanulmánynak is megteszi. Krisztus elképzelt arcát is megfestette, nyugodtan mondhatjuk, hogy megállja helyét az effajta ábrázolások átlagában. Ha nem mondják, akkor is tudjuk: ez nem egyszerűen egy harmincas férfi feje, hanem a megváltóé, szakralitást sugároz a portré atmoszférája.
Major Ottóné Ida régi társ már Kolozsváry Katalin oldalán, aligha lehet meg egy ilyen csoportos tárlat az ő olajfestményei nélkül. Hagyományos hangot üt meg, tradicionális képdikciót, amely közszeretetnek örvend, a klasszicitás természetét idézi számunkra. Ő is hoz egy Krisztus-arcot, s két madonna-gyermek témájú alkotást is. Ha tréfálkoznánk, azt mondhatnánk: az egyiknek az a címe, hogy Gyermek anyjával, a másiknak pedig ez: Anya gyermekével, de hát a poén sem új, Karinthy Frigyestől való.
Tíz önálló kiállításon van túl Rogovics Fehér Lajos, akinek négy fotója kapott helyet ebben a tárlatanyagban. Jelenleg a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár kerengőjében látható tárlata. Pietája a nagyváradi Szent László-templomból való. Szenvedélyesen járja a romániai vidékeket, hogy megörökítésre méltó magyar témákhoz jusson, s talál is eleget. Az öreg pásztor akkor hallotta az „apparát” kattanását, amikor éppen kihajtás volt a Királyhágón. Néprajzi témák gyakran nyűgözik le a figyelmét, lefotózott egy keramikus népi iparművész asszonyt is a Bihari-hegyekből, s megörökített egy fotogén, idős nőarcot Létavértesen. Az ő fotóin az arcok mintegy lélektájképek. Az arcokon általában tetten érhetők a lélek rezdülései, ebben nincs semmi csoda, de abban igen, hogy fotósunk ezt a felületein meg tudja ragadni, vissza tudja adni.
Sárváriné Jaross Évától pasztell és olajkép látható itt. Szeret templomot ábrázolni-kifejezni, mintha vallaná Hamvas Bélával, hogy egy-egy templom mindig mindenségszimbólum is, az épület kifejezi az ember viszonyulását a Teremtőjéhez.
Kolozsváry Katalin is igazodott a vállalt tematikához, lelkiségi hangulatú táblákat hozott. Tételezzük fel azt az arché-helyzetet, hogy egy menyasszony boldog az esküvőjén. Egy boldog menyasszonyt ábrázolt Katalin az egyik festményén (vagy inkább fejezett ki) a nála szokásos virágornamentikával körítve-megfűszerszámozva. Láthatunk itt egy pravoszláv hangulatú Madonna gyermekkel ábrázolást is, s leképezett egy utánérzést, egy reminiszcenciát, lefestette (talán emlékezetből) az urbinói madonnát – az egyik leginkább híres képet ebből a fajtából.
Valamikor úgy tanultuk, hogy Szophoklész azt írta: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Mára egy újabb fordításból kiderült, hogy nem egyértelműen arról van szó, hogy az ember csodálatos lenne, hanem hogy sokrétű, változatos, összetett, ezerféle tünemény. Az benne a csodálatos, hogy nem csodálatos, hanem mindenki más és más, s egyetlen ember is állandóan változik, szinte pillanatról pillanatra. Nem csak szép tud lenni az ember, hanem taszító is, nemcsak pozitív, hanem negatív is. Ezzel szemben itt a lélekvilágnak valóban a szépségeit kívánták megmutatni az alkotók, a pozitív képzetekre fókuszáltak, hanyagolták a negatív tartományokat.
Kívánjuk, hogy gazdagodjon-szaporodjon az „Árpád” Képzőművészeti Alkotókör tagokban, megmutatkozási alkalmakban, leképezendő élményekben, szorgalomban, képességekben, s persze erőben és egészségben is.”
Új hozzászólás