Lassul az építőipar növekedése

Budapest, 2014. szeptember 15., hétfő (MTI) - Az építőipar előző évhez mért teljesítménye kedvező, de az adatok csökkenő dinamikát mutatnak - hívták fel a figyelmet az MTI által megkérdezett szakértők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői közlése szerint az építőipari termelés volumene 17,5 százalékkal emelkedett júliusban az egy évvel korábbihoz képest, kiigazítatlanul és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt. Szezonálisan és munkanappal kiigazítva a termelés volumene 4,0 százalékkal volt magasabb a júniusinál.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint az építőipart továbbra is elsősorban az állami beruházások húzzák. Felhívta a figyelmet arra is: az adatok azt jelzik, hogy elkezdett lassulni az építőipar növekedése, az új rendelések állománya is jelentősen, 17,8 százalékkal kisebb volt júliusban az előző év azonos időszakinál.

Az épületek építésének fellendülését a magánberuházások, illetve a lakossági hitelfelvétel segíthetné, de ezen a területen érdemi áttörés nem látható, és a jelenlegi helyzetben nem is lehet a banki hitelezés felgyorsulására számítani - véli az elemző.

Az egyéb építmények jelentős növekedése továbbra is az uniós pénzből finanszírozott állami infrastrukturális beruházásokkal függ össze. Ezek a következő hónapokban még várhatóan nem fognak visszaesni, de a jövő évre „kifutnak” a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus forrásai - tette hozzá Németh Dávid.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke szerint az építőipar előző évhez mért teljesítménye magas, de Koji László is kiemelte, hogy a göngyölített adatok csökkenő dinamikát mutatnak. Különösen igaz ez az épületek építésénél, amely lényegesen alacsonyabb mértékben bővült, mint az ágazat egésze - tette hozzá.

Koji László elmondta: az építőipar lendülete a múlt év második félében megkötött nagy értékű szerződéseknek köszönhető. Most az új uniós pénzügyi ciklus elején visszaesett az újonnan kötött szerződések volumene, ezt mutatják a júliusi adatok.

Ahhoz, hogy az építőipar lendülete megmaradjon, arra van szükség, hogy az év hátralévő részében bővíteni tudja az új szerződések állományát az ágazat - fogalmazott az ÉVOSZ alelnöke.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.