Hangos sírás veri fel a környéket nap, mint nap. Egy keserves, szívfájdító, dühítő sírás. Éjjel-nappal zokog. Nem bírja abbahagyni. Nagy fájdalma van. Egyesek azért bosszankodnak, mert idegesíti őket, mások meg azért, mert majd megszakad a szívük érte, és tudják, hogy tehetetlenek. Sajnos ez a természet rendje. Így alkotta meg őket az Isten. Túlságosan szerette azt az egy nőt. Nem bírja elengedni. Még mindig várja.
A szomszédos ház kéményén kezdődött minden. Ott ültek, udvaroltak egymásnak, és látszott rajtuk, hogy igazán szeretik egymást. Szinte öröm volt őket nézni. Ahogy a kapcsolatuk egyre komolyodott, úgy döntöttek, hogy ebben a langyos kéményben alakítják ki a családi fészket. Ez lett a vesztük. A ház ura, akitől kivették albérletként a kéményt, nem bírta elviselni a két éjszakai életet élő lakót. Hangoskodásuktól és szerelmi életüktől nem bírt aludni. Úgy gondolta, hogy jó főbérlő gyanánt megoldja a dolgot, és a saját kezébe veszi az albérlők sorsát. Nem túl humánus módszert választott. Begyújtott a kályhába. Fekete füst szállt fel a kéményből, és még valaki. Az egyik albérlő. Súlyos égési sérüléseibe szinte azonnal belehalt. A párja nem volt otthon, biztosan élelmet keresett vacsorára. Az egyik szomszéd szemtanúja volt a kilakoltatásnak. Megpróbált segíteni a szerencsétlen lakón, de sajnos már nem tudott. Erőt vett magán és szépen eltemette a lányt. Estére haza ért a fiú. Nem talált otthon senkit. Ősi ösztönei szinte azonnal megsúgták neki, hogy mi történt.
Azóta ott zokog a kéményen, és néz lefelé a kis kerek fejével. Szinte el sem mozdul onnan. Akárhányszor meghallom, görcsbe rándul a gyomrom. Annyira szeretnék neki segíteni, de nem tudok. Tehetetlen vagyok én is, és ő is. A kérdés már csak az, hogy meddig bírja elviselni a gyászt? Bele fog halni. Vagy a bánatba, vagy a füstbe, vagy egy légpuska által okozott sebbe. Mert, mi emberek nem olyanok vagyunk, mint ő. Mi nem várunk türelmesen, hűségesen, hogy hátha mégis egyik nap ott lesz az, akit szeretünk. Nem, mi fogjuk a légpuskát, vagy a gyufát, és elpusztítjuk az életet. Hiszen csak ez lehet a megoldás.
Én mindenesetre bízom benne, hogy túléli, és hamarosan újra boldog lesz. Addig is minden nap elmorzsolok a kis magányos bagolyért egy könnycseppet.
Bagdi Sára
Új hozzászólás