Kutatás-fejlesztésre 700 milliárd – Debrecennek is jut

Debrecen, 2014. szeptember 5., péntek (MTI) - A magyar kormány a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban 700 milliárd forint uniós forrást biztosít a kutatás, fejlesztés, innováció támogatására - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára pénteken Debrecenben.

Magyar Levente, a gördülőcsapágyakat gyártó FAG Magyarország Ipari Kft. Schaeffler Akadémiájának avató ünnepségén jelezte azt is, hogy ebből az összegből 50 milliárd forintot 7 ezer tanműhely kialakítására fordítanak.

A helyettes államtitkár a magyar járműipar egyik húzóágazatának nevezte a Schaeffler Akadémiát, s emlékeztetett rá, hogy amikor a kormány 2010-ben hozzálátott az alrendszerek átépítéséhez, a felsőoktatás és a szakképzés területe volt az első a sorban. Fontos szempont volt ebben, hogy a piaci igényeknek megfelelően, magasan kvalifikált munkaerőt biztosítsanak a gazdaság szereplőinek.

A kormány újraiparosítási programjában a járműipar a zászlóshajó, amely az export 22 százalékát termeli és 140 ezer embert foglalkoztat - tette hozzá.

Magyar Levente a kormány által támogatott duális szakképzési modell egyik kiemelkedő példájának nevezte a hazai járműipar egyik legfontosabb szereplője, a német Schaeffler csoporthoz tartozó FAG Magyarország Ipari Kft. akadémiájának megnyitását, amely - mint fogalmazott - érdemben járul hozzá a magyar nemzetgazdaság versenyképes, fenntartható fejlődéséhez.

Papp László, Debrecen alpolgármestere emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltás után a megszűnés határára sodródott a korábban nagyhírű debreceni csapágygyártás, amit a német Schaeffler csoport mentett meg és fejlesztett újjá. Ma már a FAG Debrecen egyik legnagyobb munkáltatója: a csapágygyár 1400 embernek ad munkát, s jelentősen kiveszi a részét a szakképzésből is.

Ma egy cég ereje nem az épületekben, a gépekben van, hanem a jól képzett munkaerőben - mondta az alpolgármester jelezve, hogy a képzés korszerűsítésében a jövőben is partnere lesz az önkormányzat a vállalkozásoknak.

Szabó Péter, a FAG Magyarország Kft. ügyvezetője közölte: a Schaeffler Akadémia 140 millió forintos költséggel épült fel, kétszintes oktató épületében 68 millió forint értékű gépparkkal. Szeptemberben 30 szakmunkástanuló képzése kezdődik itt meg.

Hozzátette: 2008 óta közel száz szakembert oktattak szakiskolai duális képzés keretében villanyszerelő, gépi forgácsoló és ipari gépész szakmákban, s a végzett szakmunkástanulók fele azóta náluk dolgozik.

Több egyetemmel együttműködnek az FAG-ösztöndíjprogramban: jelenleg 30 ösztöndíjasuk van, de a felsőfokú duális képzés megalapításában is komoly szakmai szerepet vállalnak - jegyezte meg az igazgató.

A Schaeffler csoport a három - INA, LuK és FAG - márkájával 2013-ban 170-nél több telephelyen, világszerte mintegy 79 ezer foglalkoztatottjával 11,2 milliárd eurót meghaladó forgalmat ért el. A vállalatcsoport a gördülőcsapágy-ipar világméretekben vezető szállítói közé tartozik, és szinte az összes autógyártó cég elismert partnere. A Schaeffler csoport egyike a legnagyobb családi tulajdonban lévő német és európai ipari vállalatoknak.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.