Január 10-én mutatták be a Bábjátékos című előadást, a a szerző, Gilles Ségal egy könnyed darabnak szánt. De műve szórakoztatás helyett inkább elgondolkodtat, látva a birkenaui menekült tragédiáját.
Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált. E rendezvény szervezői idén tizenkét magyar nagyvárosban, 70 filmmel és csaknem 200 vetítéssel várják az érdeklődőket, a mozi szerelmeseit. A cívisvárosban január 31. és február 2. között a Cinema City ad otthont a BIDF idei debreceni állomásának.
A mesék és rajzfilmek világa az évtizedek során rengeteg változáson ment keresztül, teljesen más élményt nyújtanak az emberek számára, mint régen. A legnagyobb különbségek közé sorolhatjuk a technológiát, az új mesék ebből a szempontból sokkal fejlettebbek.
A Squid Game, avagy a Nyerd meg az életed! Netflix-sorozat régen várt folytatása debütált a streamingplatformon. Még véresebb, még szürreálisabb, ugyanakkor jóval rövidebb és kiszámíthatóbb is mint az első széria. Akkor mégis, mi adja igazán a 456-os Szong Gihun sorsának hétrészes folytatásának pikantériáját?
Egyszer volt, hol nem volt, Nagyváradon túl, Hargitától délre, de a Fogarastól innen, élt egy székely család. Apa, anya és serdülő fiúk egy erdő közepén laktak.
Az Eduline idén meghirdette azt az online versenyt, amelyen az olvasók a magyar egyetemekről szavazhattak, hogy szerintük melyik intézmény büszkélkedhet a legszebb egyetemmel. A szavazás végén a Debreceni Egyetem toronymagasan diadalmaskodott.
Debreceni pedagógusok elismerésére hozott létre díjat öt városi kulturális intézmény a napokban. A Várhalmi Ilona-díjat azok nyerhetik el, akik figyelemmel kísérik a cívis város kulturális intézményeinek műsorait, programjait, és azok megismerésére a diákokat rendszeresen szervezik, kísérik.
Két előadását is meghívta a debreceni Csokonai Nemzeti Színháznak a budapesti Nemzeti Színház. Borbély Szilárd: Nincstelenek című kortárs drámáját és Euripidész – J. P. Sartre – Illyés Gyula: A trójai nők című színdarabját is bemutatják Budapesten december 17-én és december 18-án.
Országos hírű, és nemzetközi érdeklődést is kiváltó árverést rendeztek november 22-én a debreceni Mathias Corvinus Collegium nagytermében (volt Aranybika Szálló). Könyvritkaságok, valóságos irodalmi kuriózumok kerültek kalapács alá a Crystal Antikvárium és Aukciósház jóvoltából.
Ha közeledik a karácsony, akkor nem csak a vásárokra, a vasalókból is ömlő édi-bédi, rózsaszín reklámokra számíthatunk, hanem arra is, hogy Debrecenben hamarosan ismét lesz egy évről évre népszerűbb rendezvény. És ez országon belül és országon kívül egyre kedveltebb, egyre többen vesznek részt benne aktívan, személyesen és az interneten: a KÖNYVÁRVERÉS. És aki rendezi: a CRYSTAL ANTIKVÁRIUM ÉS AUKCIÓSHÁZ, Asztalán Péter szakértő vezetésével.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.