Filmünk, a „Macska a betonban” készítése lassan két éve tart. A forgatást természetesen nem réteshosszúságúra terveztük, de a pandémia alaposan átformálta lehetőségeinket.
Nem célom bakatörténetek közreadása. Teszem ezt annak ellenére, hogy a sorkatonai szolgálat tele van jobbnál jobb históriákkal. Fiatalság, bolondság – tartja a közhiedelem, s mi ifjú bevonultatottak képesek voltunk akár a legvadabb helyzetekbe is kerülni.
Már-már megszoktuk a látványt, hogy Debrecen repülőterén csupán sorakoznak a vasmadarak. Nem szárnyalnak, csupán pihennek a rózsaszín-csíkos gépek. Néhány napja azonban újra az összetéveszthetetlen búgás robbant be az alföldi csendbe. Szinte új élményként.
Egy szellemi terméket is el kell tudni adni, így a mellékelt kép nem rólam készült. A hölgy sokkal előnyösebb idomokkal rendelkezik. Hívóképként a szerző bízik az olvasók számának növekedésében.
Már megint itt az anyák napja. És úgy érzem, írnom kell valamit. De nem azért, hogy az olvasókat szórakoztassam, hogy könnyeket csaljak szemükbe, vagy azt gondolják, de szentimentális és közhelyes ez a fickó, vagy esetleg az egekbe magasztaljanak. Igazából most egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak.
Mostanában egyre többen hangoztatják, hogy valami nagyon nincs rendben a koronavírus-járvány körül. Titkos összeesküvésről beszélnek. Nem akarok csatlakozni ezekhez az emberekhez, hiszen mégiscsak nevetséges légből kapott elméleteket szövögetni. Pláne, ha van itt más, ami gyanús. Fölöttébb gyanús.
Fél éve már, hogy az éjszakai élet teljesen elcsendesült. Az utcák szinte üresek, magányosak, zárva az éttermek, bárok, kocsmák. Debrecen belvárosa némán várja, hogy újra a helyiek morajával teljen meg az éjszaka.
„Eltűnt, mint Petőfi a ködben” – tartja a szólás, de van a költővel kapcsolatos más mondás is, igazi gyerekszáj rímelés: „Petőfi Sándor gatyában táncol”. Ez utóbbit gyorsan elintézem.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.