Olvasmány

Az útszéli ügy

Több mint húsz évet töltöttem el a bulvár újságírásban.

1989-ben egy véletlen találkozás után kerültem az akkor induló Mai Naphoz. Megyei munkatárs lettem, főállásban, dupla pénzzel, mint amit a Debrecen Televízióban kaptam. A legközelebbi főnököm 220 kilométerre volt tőlem, nagyon élveztem. A forrongó belpolitikai helyzetet jól használták ki az új lap tulajdonosai.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján

Labor

Gyémántdiplomát édesapámnak…már csak én adhatok. Annyi elnémított év után, hasonló kusza utakat bejárva. A Fiú vagyok, a sok közül egy, ki most szólal meg, e rendszerváltás utáni háborítatlan háborús légkörben, egyedül maradva, Apjáért, akit elárultak, aki semmiért félt egész életében, aki névtelen volt szeretteiért, aki nekik szolgált az alázkodó csendben is. Ideje visszaadni a tartozást Neked Édesapám, sorsod igaz krónikájával. Ez az én gyémánt diplomám Neked. Isten nyugosztaljon mindörökké….

Titkos gondoskodás

A minap a város szívében sétáltam a kedvenc kreatív boltom felé, hogy a hétvégén ajándékokat gyárthassak a közeljövőben ünneplő ismerőseimnek. Egy eldugott társasház felé vitt az utam, ahol egy fiatal pár suttogására lettem figyelmes.

A vádlottak padján

1998 őszéig a Debreceni Városi Televízió szerkesztője voltam. Jól éreztem magam, aztán beütött a krach. Jöttek az önkormányzati választások, győzött a Fidesz Debrecenben is. A tévé élére kinevezték a velem együtt dolgozó kollégámat, aki a mai napig az intézmény vezetője. Behívatott az irodájába, és közölte, negyven percem van arra, hogy eltűnjek. Kifizették az elmaradt járandóságomat, és nagyívben kirúgtak. Azóta sem tettem be a lábam az épületbe, de jóban vagyok néhány régi haverral. Olykor-olykor  összefutunk, iszunk egy sört, oszt jónapot!

Felelőtlen muskátlik

Vasárnap reggel kis csoportosulásra lettem figyelmes az ablakom alatt. Izgatott emberek álltak körül a járdán valami fekete kupacot, többen felfelé mutogattak, volt, aki mobiltelefonján beszélt, zaklatottan gesztikulálva. Hamarosan megtudtam a részleteket én is: egy balkonláda zuhant a negyedikről a járdára, jelentős károkat okozva a díszburkolatban.

A saját színház

Vonzott a színpad mindig. Írhatnám, hogy már zsenge gyermekkoromban arról álmodtam, hogy Othellót játszom majd, de ez nem igaz. Több dolog is ellentmond annak, hogy miért is nem lehettem Shakespeare hős. Egyrészt: fehér bőrű vagyok. Na nem olyan albínó-szerű, viszont annyira halvány, hogy alkalmatlan a mór történetének bemutatására. Másrészt az alkatom sem othellói, nem is beszélve a hanghordozásomról. Hol vagyok, bocsánat voltam én a magyar Othellót hatalmas sikerrel alakító Bessenyei Ferenctől. Vagy tizenöt éve a Csokonai Színházban láttam azt az előadást, ahol  vendégművészként Gesztesi Károly játszotta a címszerepet. Szóval, akkor érthető, miért nem vágytam egy ágyba Desdemonával. Aki, mint kiderült, nem is imádkozott aznap éjjel.

Verés a mellékhelyiségben

Hideg téli este van. A város utcái néptelenek, csak néhány kutya zaklatott csaholása zavarja a csendet. Bezzeg a kocsma hangos - népes vendégsereg pusztítja az alkoholt. Bár tiltott a dohányzás, ollóval lehet vágni a füstöt.

Riporter kerestetik

1974-ben elindultam a televízió Riporter Kerestetik című vetélkedőjén. Kilencszáznyolcvanan ültünk az akkori Ganz-Mávag Művelődési Központ termeiben, és írtuk meg az első tesztet, amely hivatott volt arra, hogy kiszórják a nagyobb többséget. Maradtunk százhuszan, és két hét múlva megkezdődtek a selejtezők, nagyobb csoportokban.

Pedagógussirató

Hat óra ötven. A köd lomhán száll föl az üvegablak előtt. Az alig fűtött személyvonat néhány perce van úton, de már érezni a kinti levegő áramát. Ketten vannak a félhomályos fülkében. Hamar jön a kalauz. Először az idősebb férfi jegyét kezeli, aztán a tanárhoz lép. Ő átnyújtja a félárús, „12 táblás” papírját, és szorosan hozzá a jegyet. De az kevésnek bizonyul.

Hogyan lettem újságíró?

Véletlenül. Pedig nagyon akartam évekig, de nem kellettem. Utálták az illetékesek, hogy haknizom, az éjszakában dolgozom, meg a nappalok is foglaltak voltak. Reggel nyolctól munkahelyem volt, aludtam három órát, majd irány a színpad, meg a lokál. Nem sírok, szerettem. Ez volt az életem, és mi tagadás,  jól is  kerestem. De vonzott az újságírás.

Éppen a Kölcsey Művelődési Központban bóklásztam, amikor összefutottam egykori technikumi társammal, aki éppen a Napló pártrovatának volt a vezetője.

Oldalak