Olvasmány

Az idősebbek talán még emlékeznek középiskolai tanulmányaik egynéhány tananyagára, többek között irodalomból, Solohov: Az emberi sors c. regényére, ahol Andrej Szokolov már semmi mást nem kívánt magának, mint négy köbméter földet, ami mindent megoldott volna. Andrej sorsából tudjuk, mi mindenen kellett keresztülmennie, amiért csak a halál lehessen az egyetlen üdvözítő megoldás.

Egyetlen gyermekem, a néhány hét múlva tizenötöt betöltő kamasz Marci időnként sodronyingként viseli magán a korosztálya minden nevelési nehézségét. Ha úgy gondolja, nem válaszol a kérdésekre, ha másként, durván felel, ha olyanja van, rendesen tudunk beszélni egymással. Nincs ezzel semmi baj, ez az élet rendje. De a minap nagyon meglepett…

A Pilis hegység legismertebb csúcsán, a Dobogókőn kialakított kilátó korlátjának támaszkodva elbűvölten bámulom az alattam elterülő panorámát. Páratlan kilátás nyílik a hegységre, a Dunakanyarra, de a Börzsönyre is. A helyiek állítják, hogy tiszta időben látni a Magas-Tátrát is. Mondjuk, ebben azért kételkedem, légvonalban is legalább százötven kilométer, no meg a Föld görbülete.

Anyák napja…ami az oktatásban pro és kontra. Az osztálytermekben ismereteket, tudást közvetítenek, nevelnek szépre és jóra – gyakran a szülők helyett is -, ám mindig akadnak, akik „betartanak” az igyekezetnek.

Józsi bácsi hatvannak vallotta magát, de nyolcvannak is elnéző füllentéssel lehetett hazudni. A túlzás kimerítette a jóindulatú fiatalítás szándékát is. Arca, mint a gyűrt hegység. Bőre bibircsókos tulipánvörös, szemei véreresek.