Művelődés

Második lett a debreceni diák a világversenyen

Hegyesi Donát Sándor

Budapest, 2014. május 16., péntek (MTI) - Második helyezést ért el a 19 éves Hegyesi Donát Sándor debreceni diák szórakozásra és készségfejlesztésre egyformán alkalmas pókerrobotja az amerikai Intel ISEF (International Science and Engineering Fair), a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén Los Angelesben - közölte az Intel az MTI-vel pénteken.

„Minden helyszínen ott akartam lenni!”

Szél Júlia szoboszlói otthonában

Ötvenhét év a Magyar Rádió kötelékében. Rózsa Ferenc, Arany toll, Magyar Lajos díj. Több száz riport. Negyven május elsejei közvetítés. Az utolsó műsora 2006-ban hangzott el, a Jaj de széles, jaj de hosszú ez az út címmel. A kunságból kitelepített emberekről szólt. Idén 86 éves a közismert újságírónő Szél Júlia.

A bolgár kultúra ünnepe - AJÁNLÓ

Gendova Miroljuba képe

Debrecen Megyei Jogú Város hat nemzetiségi önkormányzata (a bolgár, a német, az örmény, a roma, a román és a ruszin) közül a bolgár nemzetiségű közösség évről évre különleges kulturális élménnyel: kiállítással, csodálatos koncerttel vagy irodalmi esttel ajándékozza meg a befogadó várost, Debrecent.

„Örökbecsű”

Francz Vilmos

A Benedek Elek Könyvtárban találkoztam nemrég Francz Vilmossal, akit a régi Kölcsey művelődési központból ismertem; kezembe nyújtott két kötetet, amelyeknek címe. „Örökbecsű”, alcímük pedig ez: Közművelődési közösségek, műhelyek Hajdú-Bihar megyében I-II.

Megyejárás, szomszédolás – HÉT VÉGI AJÁNLÓ

Az állatpark egyik lakója

Sokak számára a május elseje kikapcsolódást, önfeledt szórakozást, piknikezést jelent – egy szép napot a gyönyörű májusi napsütésben. Erre a napra most Debrecen számtalan programlehetőséget kínál. Így ajánlatom ezúttal a 4 napos pihenő többi napjára szól, amikor is érdemes egy kis megyejárást vagy szomszédolást a programok közé betervezni.

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum Toulouse-Lautrec-kiállítása

Az egyik ismert alkotás

Budapest, 2014. április 29., kedd (MTI) - Henri de Toulouse-Lautrec egész grafikai életművének csaknem felét vonultatja fel a festő születésének százötvenedik évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeum Toulouse-Lautrec világa címmel kedd este megnyílt, nagyszabású kiállítása.

Rózsavirágzás idején „Jó ember”-díja

H. Csongrády Márta

H. Csongrády Márta debreceni fotó- és képzőművész, muzeológus, etnográfus kapta az idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat. Az elismerést április 26-án adták át Pécsváradon.

Kincs, ami nincs

A romos regéci vár

Bud Spancer filmjének címét kölcsönöztem annak a történelmi kriminek a megírásához, amelynek lényege a Rákóczi kincs, ami volt, de jelenleg nincs.

A természet ecsetelt mása

Istálló

Barta Mária olajfestményei láthatók május 17-ig a debreceni István király téri (Széchenyi kerti) református templom Kálmáncsehi Galériájában, ahol április 26-án nyílt meg a természetábrázoló tárlat.

Bélyegen a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus

Debrecen, 2014. április 25., péntek (MTI) - Mostantól bélyegen is szerepelnek a Kodály Filharmónia együttesei, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus: a QR-kóddal ellátott, Kodály portréját is megjelenítő bélyegek először a pénteken megnyílt HUNFILA 2014 Debrecen nemzetközi bélyegkiállításon érhetők el a Magyar Posta standján - közölte a filharmónia kommunikációs munkatársa az MTI-vel.

Oldalak