Művelődés

Siker: gyerekek a dinó hátán

A dínó hátán

Egyik tanítványom mindene a dinó. A nyolcéves kislány meglepő, életkorát messze meghaladóan tájékozott az őslények körében. Olyan tauruszok neveit emlegeti, amelyekről, férfiasan be kell vallanom, soha életemben nem hallottam. Igaz, érdeklődésem, lelkesedésem soha nem verdeste az eget, ha a régmúlt állatairól olvastam, hallottam.

Csaknem 40 koncert a Debreceni Egyetemen

Debrecen, 2014. szeptember 15., hétfő (MTI) - Csaknem 40 hangversenyt kínál a 2014/2015-ös évadban a Debreceni Egyetem zeneművészeti kara, a programban szólisták fellépése mellett szimfonikus zenekari koncertek is szerepelnek - mondta el Duffek Mihály dékán a rendezvényekről tartott hétfői sajtótájékoztatón.

ÚTON – a sajtótörténet útján (1. rész)

Görömbölyi László

Huszonöt éve, 7,3 millió forint tőkével, 1989. március 15-én, 12 forintos áron jelent meg az ÚTON, „önálló társadalmi- és politikai/közéleti hetilap”. A pártállami szervek jóváhagyása nélkül alakult új lapok közül az egyik elsőként. Az 5000-12000 példányszámból sok még Budapestre és Szegedre is eljutott.  Másfél év „szabad levegője” hamarosan azonban illúziónak bizonyult, annak ellenére, hogy az orgánum önlábán megállt gazdasági és szellemi értelemben is.

A kiskunhalasi csipke Debrecenben

A halasi csipke

A Halasi Csipke Alapítvány Csipkemúzeumának bemutatkozó kiállítása a Tímárházban (Nagy Gál István u. 6.) október 15-ig nézhető meg hétköznapokon 10-től 17 óráig, szombatonként 10-től 14 óráig, vasárnap és hétfő szünnap.

Bepillantás a haditechnika világába

Ágyúmakett

Akár érdeklődik valaki a haditechnika iránt, akár nem, feltétlenül menjen el a debreceni Malompark Bevásárlóközpontba a szeptember 14-ig tartó rendezvényre, ahol ritkán látható haditechnikai bemutató fogadja a vásárlókat. Katona dolog – ez az összeállítás címe a Füredi út 27. szám alatt.

Családi értékeink - Fokozhatatlan fazekasság

Fazekas Lajos a "családfája" előtt

Debrecenben is sokan ismerik, tisztelik a nádudvari Fazekas-dinasztia legidősebb élő tagját, Lajost, aki ráadásul a legtöbbre vitte a fazekas família dicsőségben elhíresedett tagjai közül. Sokszor volt tárlata a cívisvárosban (is), s testvérei társaságában többször „bemutatózott” a főtéren.

Népi kézműves értékek fesztiválja

Debrecen, 2014. szeptember 8., hétfő - (MTI) - A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg a debreceni és a megyei népi kézműves értékek fesztiválját szeptember 13-án, szombaton, a debreceni Fórum előtti sétatéren.

Többezer éves kurgánsírt tártak fel Bojton

Bojti csontok

Debrecen, 2014. szeptember 5., péntek - (MTI) - A hajdú-bihari Bojt határában a Kárpát-medence első, geofizikai módszerrel (magnetométeres felmérés) azonosított kurgán alatti központi sírt tártak fel szeptember 1. és 3. között, a leletről Dani János, a Déri Múzeum régészeti tárának vezetője számolt be pénteken.

Erdély nagyjainak sírjánál

Székelykapu-stációk Orbán Balázs sírjához

„Ezen – bevallom – nagy és nehéz feladat létesitéséhez fogtam én gyenge erővel ugyan, de a legszentebb szándék- és a legernyedetlenebb szorgalommal, járatlan ösvényen indulván el, mit 6 év kitartó szorgalmával és szent törekvésével gyüjthettem, azt hazám oltárára helyezem. Zsenge talán az áldozat, mit a jó indulat, s a honfikötelmek átértése nyujt; de hát visszarettenjek-e a feladat nehézségétől, s ha tökélyest, ha teljesen kielégitőt nem nyujthatok, hallgassak-e, mint eddig tevők, s e szép országrész ismeretlen maradjon továbbra is?” – írta Orbán Balázs: A Székelyföld leírása előszavában, éreztetve, mennyi időbe, mekkora energiába került a gyűjtés, mely közlése hat kötetet tett ki.

Csokonai a Tháliában

Jelenet a Régimódi történetből

A Csokonai Színház Régimódi történet című előadása is meghívást kapott a Vidéki Színházak Fesztiváljára. Idén harmadik alkalommal rendezi meg a budapesti Thália Színház a Vidéki Színházak Fesztiválját szeptember 6. és 13. között.

Oldalak