Művelődés

A lélek csodálatos világa

Kolozsváry Katalin

Kiállítása nyílt február 10-én az István úti református templom Kálmáncsehi Galériájában a debreceni Árpád Képzőművészeti Alkotókörnek, a képek mintegy teljes hónapig láthatók a Széchenyi kerti gyülekezet templomának kistermében. A tárlatot a diszpolgar.hu munkatársa, Erdei Sándor újságíró nyitotta meg. Az alábbiakban az ő megnyitóját közöljük.

A Hazajáró Debrecenben

A hazajárók és a szerző

A Hazajáró természeti, turisztikai és kulturális magazin a magyar televíziózás utóbbi néhány évének egyik legértékesebb sorozata. A Rockenbauer Pál rendezte, forgatta Másfélmillió lépés Magyarországon, a Tisza sorozat méltó folytatása. Eddig száztizennégy rész készült el, melyekben a történelmi Magyarország különböző helyeit, értékeit, érdekességeit mutatták be.

Az elégett mécsesek újra kigyúltak

Mamóka és a fiatalok jelenete

Egy padlás mindig izgalmas, mert rejtélyes és titkokat tartogat. Nem tudni, mi van a homály mögött, mit takar a pókháló, mi lapul a korhadt dobozban, ki áll a szerszámos szekrény ajtaja mögött. Mindig félelmetes fölmászni, de izgalmas is, ezért minden emberben benne van a vágy: nézzünk föl a padlásra. Legalább életünkben egyszer.

Megnyílt az Agora tudományos élményközpont

Látvány és tudomány

A debreceni nagyerdei botanikus kertben kedden megnyílt az Agora tudományos élményközpont, amelynek első látogatói felfedezhetik a Naprendszer titkait, megvizsgálhatják a szemünk működését és bepillantást nyerhetnek a mindennapi „konyhai” kémiába - közölte az élménypark kommunikációs referense a nyitás után az MTI-vel.

Kárpátok Őre

A Kárpátok Őre Szilvásváradon

Amikor 1918. december 24-én Kratochwil Károly ezredes vezette Székely hadosztály kénytelen volt kivonulni Kolozsvárról, többségi magyarságot hagyott a románok martalékául. Nem a székely katonák bűne a Szamos menti város feladása.

Új produkcióval jelentkezik áprilisban az ExperiDance

Budapest, 2015. február 7., szombat (MTI) - Leonardo da Vinci életének és művészetének legrejtélyesebb momentumait járja körül új táncjátékában az ExperiDance társulat: az Én, Leonardo - A fény születése című produkció április 17-én debütál a budapesti RaM Colosseumban.

 

Itt a farsang áll a bál…

Farsangi maszkok

A karácsonyi, szilveszteri ünnepek elmúltával mi dobná fel jobban a szürke téli napokat, mint a farsang téltemető, tavaszt váró ünnepe, a báli szezon, amely generációkon keresztül épült be tudatunkba.

Debreceni „népzenei istálló”

Judit és tanítványai: Guessous Majda Mária, Fekete Boglárka, Szendrei Boglárka, Sáriné Szebenyi Judit (Erdős Fruzsina kisfiával), Fruzsina és Ecsedi Petra

Vasárnap délelőtt van, mégis népes a debreceni Simonffy Emil Zeneiskola tanári szobája, Sáriné Szebenyi Judit tanárnőhöz jönnek szép számban a tehetséges tanítványok, akik oly’ sok szép sikerrel „öregbítették” már az intézmény hírnevét.

Emlékezés Magyari Vilmos újságíró-költőre

Magyari Vilmos

Magyari Vilmosra emlékező műsor hangzik el február 4-én, szerdán 16 órától Debrecenben a Benedek Elek Könyvtárban.

Tűzrőlpattant Tündérország - Ősbemutató a Csokonai Színházban

Miller Zoltán

Debrecen (MTI) - Benedek Elek meséiből kiindulva, Pesty-Nagy Kati rendezésében, Kocsák Tibor zenéjével és Miller Zoltán főszereplésével mutatja be kedden a Tűzrőlpattant Tündérország című családi musicalt a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata.

Oldalak