Művelődés

Történetek színészekről, színészektől

Tenki Ferenc saját filmjének terepszemléjén

Csutka István, Bán Elemér és Tenki Ferenc a vendégei a CSOKONAI - TÖRTÉNETEK soron következő, negyedik estjének.

Kölcsey.hu -127 ezer látogató

Akik sajtótájékoztatót tartottak

Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulója alkalmából a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája az álmosdi hagyományokra és az országban egyetlen épen maradt Kölcsey-házra, mint irodalmi emlékhelyre alapozva kidolgozott egy anyanyelvi programot, s ennek keretében az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, az Álmosdi Önkormányzattal közösen országos vetélkedősorozatot hirdetett.

Az Ördögárok csodája

Egy rekonstruált szakasz

Debrecenben a téli sportok szerelmesei nincsenek elkényeztetve. A globális felmelegedés következtében egyre kevésbé marad meg a hó, nem fagynak be a vizek.

Újévi jókívánság közel 800 évvel ezelőttről

Kedves Barátaim!

 

Betlehemes találkozó Debrecenben

Egy korábbi találkozó jelenete

Debrecen, 2015. december 4., péntek (MTI) - Adventi családi programokkal 18 helyszínen várja az érdeklődőket decemberben a Debreceni Művelődési Központ - közölte az intézmény igazgatója pénteken sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

Befejeződött a Déri Múzeum korszerűsítése

Újra régi pompájában

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2008 márciusában pályázatot nyújtott be az Észak-alföldi Operatív Program keretében a „Déri Múzeum modernizálása a régió európai örökségének bemutatása céljából” címmel. A kedvező elbírálás alapján, az Európai Unió és a magyar Kormány 617 836 343 forint támogatást nyújtott a projekt megvalósítására.

Csalfa határmódosítások a magyar történelemben

A nyírábrányi csücsök

Magyarország az I. világháborúban a vesztesek oldalán harcolt. A részvételért a győztes hatalmak példátlan büntetéssel sújtották országot.

Bélyegművészet a Csokonai Színházban

Színészek népszerűsítették a  bélyegeket

Közkívánatra újra elhozza a jubileumi társulatról készített bélyegeket a Magyar Posta a Csokonai Színházba.

Meseklubot indít a Csokonai Színház

Janó és Janka könyvformában

A Pagony Könyvklub − mai mesék mindenkinek című rendezvénysorozatban kortárs magyar és külföldi meséket olvasnak fel a Csokonai Színház színművészei azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megismertessék és megszerettessék a sokak által eddig még nem ismert történeteket.

A kultúra új irodáját avatták

A helyi iroda munkatársai és a szomszédos megye kollégái

A Nemzeti Művelődési Intézet 2013-ban alakult és hozta létre az összes megyére kiterjedő irodahálózatát. Hajdú-Bihar megyében korábban is jól működött a közművelődési feladatellátás, sok megyében azonban nem állt rendelkezésre a szükséges szakember gárda vagy a megfelelő infrastruktúra.

Oldalak