Művelődés

Ötvenöt év Pink Floyd

Az egyik legismertebb albumuk: A fal

Ki ne ismerné a híres albumfotót, amely annak a lemeznek a borítója, amiből több mint 45 milliót adtak el? Vagy ki ne látta volna életében legalább egyszer leomlani a téglafalat? A nevük sajnos mégis kezd a feledés homályába veszni. Ők az 55 esztendeje alakult Pink Floyd.

Kolozsvár visszatért – épp 80 éve

Megoszlanak a vélemények Horthy politikájáról

Augusztus 30-án épp nyolcvanadik évfordulója van annak, hogy megszületett a második bécsi döntés. A világháborús időszak egyik legnagyobb magyar sikereként elkönyvelt határozat értelmében Észak-Erdély újra magyar kézre került, több mint negyvenezer négyzetkilométernyi területen.

Az összetartozás Virágkarneválja

Karneváli címeres kompozíció

A 2020-as esztendő szinte mindenben rendhagyó. Éppen 100 esztendeje annak, hogy hazánk történelmében Trianon miatt új időszámítás kezdődött. Augusztus 20-ára pedig azt terveztük, hogy Debrecenben a Virágkarneválon megmutatjuk a világnak, hogy az ország ismét megerősödött és folyamatosan fejlődik. Valami azonban most más, olyan furcsa…

Háborús repülő élményeim

Egy felújított Messerschmitt

Apám gyakran mesélt második világháborús élményeiről. A világégéskor már kamasz, s amikor a szovjetek magyar földön harcoltak, már inaskodott. Ráérő idejében, főleg már nyugdíjasként, gyűjtögette emlékeit, füzetekben rögzítette. Halála előtt gondjaimra bízta. Így került hozzám az alábbi visszaemlékezés is.

Elcsendesül a filmzene – Ennio Morricone

Kisgyermek kora óta zenész akart lenni

Amikor életemben először láttam a Volt egyszer egy Vadnyugat című klasszikust, még szinte semmit sem tudtam Charles Bronsonról. Hogy is tudhattam volna, hiszen kíváncsi kisgyermekként tátottam a számat a cowboyok láttán. De legalább annyira lenyűgözött a láthatatlan főszereplő, aki dallamaival varázsolt el. Ő Ennio Morricone.

Száz év

A Teleki-kormány 1920-ban

A napokban, az országban a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára emlékeznek. Ki-ki politikai hozzáállása szerint, gyakran erős nacionalista érzelmekkel túlfűtve foglalkozik, vélekedik a történtekről. Ami a megemlékezésből kimarad, a józanság, a történések tárgyszerű elemzése, elfogadása.

Szabadság vándorai

A magyarság debreceni jelképei  Fotó: Sárvári Péter

A világot a lecsengőfélben lévő koronavírus-járvány utáni újrakezdés tartja lázban. Magyarországon sincs másképp, mindenki igyekszik a legprecízebben megtervezni a nyarat. A Kárpát-medence szívében ez a periódusa az évnek mégis kicsit árnyaltabb. Hogy elszaladt az a száz év…

Nézzünk múzeumokat otthonról!

Csontváry Kosztka Tivadar: Taormina - többek között ebben is gyönyörködhetünk

Nagyon sok művész és előadó csatlakozott a „maradj otthon programhoz” és teszik sorban ingyen elérhetővé műveiket, alkotásaikat. Vannak, akik koncertet adnak a teraszukon, mások saját könyveiket olvassák fel, megint mások olyan alkalmazásokat tesznek ingyenessé, amiknek köszönhetően közelebb kerülhet hozzánk a kultúra. A bien.hu jóvoltából az ingyenes filmek és könyvek mellett most olyan múzeumokat is bejárhatunk a nagyvilágban, amiket a koronavírus okozta járvány miatt kívülről sem igazán láthatnánk.

Elfeledett színfolt: a 100 esztendős Bőhm bácsi

Böhm bácsi a sorozat szeretett figurája volt

A kényszerhelyzet szülte lehetőségek közepette kitaláltam, mi lenne, ha elkezdeném sokadjára is megnézni a Szomszédok című híres-nevezetes teleregényt. Bekapcsoltam a tévét, megkerestem az első epizódot, és már a Lantos utcába költözés kezdő dialógusai kapcsán felvetődött bennem, vajon melyik színész milyen sorsra jutott?

Ajándék egy debrecenitől a debrecenieknek

Halmos Sándor és a könyv  Fotó: HAON

Dr. Kardos Albert emlékére, halálának 75. évfordulójára alcímmel jelent meg nemrég egy könyv Debrecenben. A szerkesztő Halmos Sándor, aki a debreceniek körében ismert zsidóság kutató - és talán ennek okán nincs is igazán jelentősége a szerzőnek.

Oldalak