Az adventi időszak mindig varázslatos. Évről évre közösen készülődünk a legnagyobb és legszebb ünnepre. A készülődéshez hozzátartoznak a vásárok is, ami összeköti az egész várost. Debrecenben se volt ez másképp – egészen eddig az évig.
Kaszás Regina a debreceni Valcer Táncstúdióban kezdte tánckarrierjét. Ám a korosztályos sikerek ellenére középiskolai évei végéhez közeledve úgy döntött, abbahagyja. Mint később kiderült, csupán átmenetileg, hiszen cirka egy esztendővel ezelőtt visszatérésre szánta el magát. Regina a kezdetekről, a visszatérésről és jövőbeni terveiről is beszélt magazinunknak. Reginával csaknem 20 éve ismerjük egymást, így tegező viszonyban maradtunk az interjú alatt is.
Rengeteg olyan kép terjed az interneten, amely a műanyag hulladékaink környezetre, élővilágra káros hatásaival szembesít bennünket. Számos olyan képet és véleményt látni, olvasni, amely szerint egy ember vajmi keveset tehet a földünkért, a klímaváltozás ellen.
A városban közlekedve magamon tapasztalom, hogy engem sem hagy közömbösen a forgalomban való haladás, én sem vagyok kivétel, már ami a közlekedési helyzetekre való hol kisebb, hol nagyobb fokú érzelmi megnyilvánulást illeti.
Egy ideje a Debrecenben tömegközlekedők az utas tájékoztatásban megállóról megállóra hallanak egy rövid angol mondatot, ami nyilvánvalóan az aktuális megálló nevének azonosítását célozza a magyarul nem, vagy alig tudó közönség számára.
Szívesen írtam volna keményebb jelzőt, de a "nyomdafesték" nem bírná, no meg ott van még a személyiségi jogok védelme. Bár nem tudom, miért védjük azokat, akik ártanak az embernek és/vagy a környezetnek? A nagy nyilvánosság lenne a leginkább visszatartó erő.
Az írás elolvasása után (ha egyáltalán eljut hozzájuk) borítékolható az illetékesek válasza: tudunk a problémáról, a leírt körülmények nem veszélyeztetnek emberi életeket, csak szépséghiba, az anyag elfáradása, melyet a szélsőséges időjárás okoz. Szakembereink rendszeresen ellenőrzik, ha szükséges megteszik az intézkedéseket. Tervezzük felújítását, amint együtt a pénz, hozzá is fogunk.
A nőci huszonöt és harminc közé saccolható, amúgy jókiállású, szemrevaló teremtés, csakhogy az összbenyomást jelentősen roncsolta ötperces közlekedési önmegvalósítása.
Arra ébredtem a minap, hogy pittyeg a telefonom. Lehetett úgy hajnali négy óra, amikor sms érkezését jelezte okosan. Görnyedve, átkozódva nyúltam a készülék után.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.