Senki nem várja el, hogy a magyar buszvezetők megdöbbentően műveltek legyenek, hogy kultúrfáklyaként világítsanak a sötét aszfaltcsíkok fölött, de talán arra sem számít senki, ami ma történt Debrecen egyik legforgalmasabb közlekedési pontján, a Faraktár utcán, a Verestemplom szomszédságában.
Bagó, rákrúd, staub, bláz, bagó, azaz cigaretta. Kies kis hazánkban még mindig sokan szívják. Azt mondhatnánk, szívük-joguk. Mindenki úgy rongálja egészségét, ahogy akarja.
Debrecenről sok mindent lehetne leírni, csak éppen azt nem, hogy a város vezetői számára az élhető környezet kialakítása nem elsődleges. Elég csak gondolni nemrégiben a Future of Debrecen nevű mozgalom megalakulására vagy éppen a Zöld Város programra, ami uniós forrásból tizenegy városrészben, többségében lakótelepeken lévő zöldterületek, parkok, játszóterek, sportpályák korszerűsítését, építését foglalja magában.
Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a sportolás mellett a mindennapi közlekedéshez is egyre többen ragadnak kerékpárt. Ennek az okai természetesen egyénenként változnak.
Tiszabecset Tiszaújlaktól a Tisza választja el, meg egy országhatár. A határ gyalogosan is átjárható. Évekkel ezelőtt egy tiszaújlaki tanár gondolt egyet.
Miről ismerszik meg hazánk Őrvárosa, otthonunk, Debrecen? Csaknem fél évezredes történelméről, gasztronómiájáról, a Virágkarneválról, a Nagytemplomról, Nagyerdőről, az irodalomról és kulturális örökségéről. Egyet pedig ezidáig elfelejtettünk megemlíteni. Arról a tömeges sorstragédiáról, amit úgy hívunk, hajléktalanság, koldussors.
Rendhagyó beszélgetésre várták csütörtök este az érdeklődőket a DEMKI Ifjúsági Házában. A tudatos médiafogyasztás kérdése került terítékre, a válaszkeresésben pedig Énekes András Előd, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanára segítette az összegyűlteket.
Elkezdődött az egyetem, beindult a suli, reggelente visszatért a tanév idején szokásos káosz. A tömegközlekedés azonban városunkban nem csupán a tanév miatt tud kellemetlen meglepetésekkel felbosszantani, valami ugyanis általában nincs rendben a közlekedési rendszerrel.
A belvárosi Verestemplom mögötti kis utcák napok óta le vannak zárva. Az okát már-már tudni vélik az arra lakók, de látszata nem sok van az elkezdett építési, útszerkezet-átalakítási munkálatoknak. Az egész jelenségnek amolyan jellegzetes, szürreálisan magyar hangulata van.
Gyakran mondjuk bizonyos emberi cselekvésre, hogy „ajtóstól ront a házba”. Jelentése szerint valaki megfelelő bevezetés, előkészítés nélkül tesz valamit. A szólás arra utal, hogy valaki sietségében nem törődik még az ajtó kinyitásával sem (azaz felkészítse a másikat arra, amit tenni vagy mondani fog), ehelyett durván betöri, és vele együtt megy be. Hiszik, nem hiszik, akadnak, akik szó szerint ezt teszik.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.