Közlekedés

Közlekedési változások Tokaj–Hegyalján

Az új közlekedési táblák egyike

Egy hete van érvényben közúti közlekedési változás Tokaj környékén. A módosítás Debrecent is érinti, amelynek részleteit itt ismertetjük.

Kátyú Manó! Ejnye!

Virágok a kátyúkban

Honfitársaim minap irigykedve hallhatták a hírt, hogy Norvégiában – egy jogerős bírósági végzés alapján – megvétózták egy újonnan épülő autópálya szakasz megépítését. Mondván, megzavarnák a közeli erdőben élő manók nyugalmát. Megnyugtatok mindenkit, pánikra semmi ok. Mi is manónagyhatalom vagyunk.

Befejeződött a 2-es villamos beruházása

Debrecen, 2014. február 10., hétfő (MTI) - A debreceni tömegközlekedés nagy pillanata lesz február 26., amikor utasforgalmi próbaüzem keretében a teljes vonalon megkezdi az utasok szállítását az új 2-es villamos - jelentette be a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón Debrecenben.

Szeretem a rút kis kacsát!

A bengáli

Az új  divatos debreceni villamosok között rút kis kacsaként rója utolsó  köreit a majd hatvan éves Bengáli becenévvel illetett FVV 1100/1200 típus.  A megjelenésével kezdetektől fogva vegyes érzelmeket váltott ki az debreceni emberekből. A több tekintetben korszerűtlennek számító, csupán átmeneti megoldásnak szánt típus mégis közel áll a szívemhez, mert rengeteg fiatalkori élmény fűz hozzá.

Útközben reggel

Havas utakon

A minap ónos esőt jelzett az Országos Meteorológiai Szolgálat, elsőfokú figyelmeztetést adott ki hazánk területére. A tudománynak, a korszerű műszereknek köszönhetően a jósolt idő menetrendszerűen megérkezett. A mellékutak két hete jégbordásak. Nincsenek takarítva. A ráhullott esőtől csúszik a kocsi. A bordák közötti vályúkban úgy ficánkol, mint a partra vetett hal, pedig téli gumival felszerelt.

Veszélyes Debrecen

Debrecen szálló porban

Hosszú távon egészségkárosító lehet a szálló por és nitrogén dioxid magas koncentrációja a levegőben, ami napok óta nem szűnik Debrecenben. Térségünkben három mérőállomás mindegyikén törvény által előírt értékek meghaladását regisztrálták, ezért városunkban hétfő óta szmog riadó van érvényben – tudtuk meg Jakab Norbert környezetvédelmi referenstől.

Kettes villamos: itt a vége, fuss…

Az új villamos

A debreceni 2-es villamos, csaknem 3 éves építési munkálatok után, 2014. január első hetében, részlegesen, megkezdte pályafutását. Az új vonalszakasz a Nagyállomástól indul, a belvárostól a Vénkerten, Újkerten át a Böszörményi utca egy részén közlekedik, így jó néhány autóbusz menetrendjét váltja fel, melyek tavasztól más városban folytatják útjukat. A Díszpolgár az Újkertben érdeklődött a sínek mentén lakók véleményéről.

Csak jobbra vagy egyenesen!

A Kossuth utcai kereszteződés

Hónapok óta közlekedem arra rendszeresen, de nem értem, nem fér a fejembe, hogy a Kossuth utcán a Veres templom felől a városközpont felé haladva a Burgundia, Klaipeda kereszteződésnél miért nem lehet balra fordulni? Miért csak egyenesen és jobbra lehet hajtani?

Requiem egy vasútért

A létavértesi állomásépület

Csendes a létavértesi vasútállomás. 2009 decembere óta csak kóbor kutyák járnak a síneken, vonat nem. A Bajnai kormány huszonöt vasútvonal megszüntetéséről döntött. Később az Orbán vezetés néhány vonalat újra megnyitott, de ezeken csak tessék-lássék forgalom zajlik, napi kettő–négy vonatpárral, a menetrend pedig nem igazodik az igényekhez. Sajnos Orbán Viktor a Sáránd–Létavértes közötti viszonylaton nem könyörült meg. Azóta rozsdásodnak a sínek, korhadnak a talpfák, s lopnak róla, amit csak lehet.

Megint nincs hóeltakarítás

havas autó

Debrecenben majd egy napja esik a hó, és a hótoló járművek az utcákon felemelt lapátokkal közlekednek. Hármat láttam ma délután, egyik sem volt munkában. Ha nem lett volna annyi csomag a kezemben, esküszöm, előkapom a gépem a hátizsákból, és megörökítem az utcán folyó lázas semmittevést. Még a mellékutcákon a házak előtt takarítják a járdákat a háztulajdonosok, a város főutcája, a Piac utca gyalogosan JÁRHATATLAN!

Oldalak