Kötelező kupakaland kipipáva

Taktikai megbeszélés  Fotó: dvsckezilabda.hu

Zárt kapuk mögött, Mosonmagyaróváron játszotta Szombathely elleni Magyar Kupa-meccsét a DVSC-SCHAEFFLER. Köstner Vilmos együttese az elmúlt napok megpróbáltatásai ellenére is gond nélkül érvényesítette a papírformát, és bejutott a sorozat negyeddöntőjébe.

A Nordhausenből való hazaút a tervezettnél hosszabbra és fárasztóbbra sikeredett a lányoknak. „Volt benne kilométer bőven” – fogalmazott az utazás kapcsán a csapatkapitány, Vantara-Kelemen Éva.

Ráadásul a hetek óta maródi Vámos Petra és Jeca Despotovic mellett ezúttal betegség miatt Szabó Dóra és Bulath Anita sem volt ott a nevezettek között. Hiányzók ugyanakkor a másik oldalon is akadtak, hiszen Marosán György a Kisvárda elleni bravúr után a bajnokságot előtérbe helyezve úgy döntött, több kulcsjátékosát is pihenteti a kupatalálkozón.

A mérkőzés első találatát a korábbi válogatott Mayer Szabina jegyezte, és az első tíz percben még eredményesen vette fel a harcot a több fiatallal, és jobbára két beállóssal rohamozó vendéglátó. A másik oldalon Borgyos Panna kezdett irányítóban, balján Elke Karsten, jobbján pedig Kovács Anna tört kapura. Utóbbi remek akciógólja mellett magabiztosan lövöldözte a hétmétereseket is.

Hibák azért akadtak bőven, így Köstner Vilmos tíz perc játék után kikérte első idejét. A sorok rendezéséhez elegendő is volt néhány világos utasítás, hiszen a félidő hátralévő részében fokozatosan lépett meg ellenfelétől a Vasutas. Az első harminc perc hajrájában Oguntoye Viktória több remek védést is bemutatott a cívisvárosi gólvonalon, egy ízben pedig a hét a hat elleni játék miatt üresen hagyott hazai kapuba is betalált.

A félidei pihenőre kialakított hétgólos előnyét a térfélcsere után még tovább növelte a debreceni gárda, s ahogy illik egy ilyen meccsen, szép sorban mindenki pályára került, és hozzátette magáét a sikerhez. Varsányi Nóri például nem tudott hibázni, mind a hat lövését értékesítette, de szép gólokkal jelentkezett Poczetnyik Luca és Vámosi Panna, ahogy Karnik Szabina is ügyelt arra, hogy egy-egy elemi erejű bombával jelezze, ő bizony készen áll a sorsdöntő, Kastamonu elleni megmérettetésre.

Merthogy, nem lebecsülve az ellenfelet és a kupacsata jelentőségét, a találkozó jelentős részében vélhetően már a szombati fellépés, valamint az arra való felkészülés járt a lányok és a stáb fejében. A tét ugyanis nem kisebb, minthogy továbbjut-e az EHF-kupa egyenes kieséses szakaszába a Loki, avagy sem.

Egy biztos, a törökök elleni ütközetre való ráhangolódást megfelelően szolgálta a meccs, amely sportszerű keretek között zajlott. Ezért pedig maximális dicséret illeti a vendéglátókat, akik a parti előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá váló tudáskülönbséget nem a kiscsapatokra sokszor jellemző, olykor sportszerűtlenségbe torkolló vehemenciával kívánták ellensúlyozni. Helyette inkább játszottak és küzdöttek úgy, ahogy tudásuk és erejük engedte.

Női Magyar Kupa, 4. forduló

Szombathelyi KKA – DVSC SCHAEFFLER 23-39 (12-18)

Szombathely: Sipeki, Gadányi (kapusok), Biró 3, Csire, Sárosi 3, Kulcsár 2, Pődör B. 2, Horváth A. 1, Varga 2, Horváth P. 2, Szendrei 1, Mayer 2, Kozma, Pődör R. 5, Szmolek. Edző: Marosán György

Debrecen: Oguntoye 1, Triffa (kapusok) Arany 3, Bordás 3, Borgyos 3, Karnik 4, Karsten 3, Kovács 4, Poczetnyik 4, Szabó 2, Tóvizi 3, Vámosi 2, Varsányi 6, Vantara-Kelemen 1. Edző: Köstner Vilmos

Tóth Sándor

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.