Kosárpálya az egyetem előtt

A főpróba jól sikerült

A Debreceni Egyetem főépülete előtt rendezik majd július 15-19. között a 3x3-mas kosárlabda egyetemi Európa-bajnokságot. Ennek főpróbájaként építették fel nemrég egy napra az Egyetem téren a szabványméretű 3x3 kosárpályát, amelyen egyetemi hallgatók tesztelték a sportágat és a helyszínt.

Mint az már ismert, 2024-ben az Európai Egyetemi Játékok otthona Debrecen és Miskolc lesz majd. Ennek előfutáraként rendezik az idei nyári 3x3 egyetemi Európa-bajnokságot, amely várhatóan ugyancsak kifejezetten nívós sportesemény lesz majd. Ezúttal a 3x3-mas kosárlabda kerül főszerepbe, ráadásul nem is a World Tour szokásos helyszínén, a főtéren, hanem egy másik kimondottan impozáns környezetben, a Debreceni Egyetem főépülete előtti téren.

Júliusban a cívisvárosba az eseményre húsz országból érkezik majd több mint negyven alakulat, hogy megmérkőzzön a trófeáért. Természetesen férfi és női ágon is lesznek főszereplők a tornán. Miután egy előválogatón átesnek a résztvevők, a fiúknál 27, míg a lányoknál 19 csapat fut majd a rekortánra, hogy ebben a látványos, dinamikus kosárszakágban megmérettesse magát. Ezúttal még csupán egyetlen pályát húztak fel a szervezők Debrecen évszázados felsőoktatási intézményének kapui előtt, ám a tornán már sokkal nagyobb és komplexebb infrastruktúra áll majd rendelkezésre. Két pályán zajlanak majd a küzdelmek, amely játékterekhez több mint 600 fős befogadóképességű mobillelátó tartozik majd.

Mindez annál inkább lesz jelentős esemény a város sportéletében, hogy idén nyáron a kosárvilág színe-java ideköltözik majd, az egyetemhez, a Főnix Arénába és természetesen a Nagytemplom elé. A 2024-es EUSA-rendezésű Európai Egyetemi Játékoknak pedig igazán minőségi és a jelek szerint méltán népszerű főpróbát tartanak majd ezzel az egyetemi kontinensviadallal.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.