Koncz Zsuzsa Tündérországa

Koncz Zsuzsa

Koncz Zsuzsa a Nagytemplomért, alapítványaikért és persze a közönségért, anyák napi koncertet adott a templomban május 3-án.

A Mama kérlek… címmel bemutatott két felvonásos produkció vezérfonala a valóságtól eltávolodó, múltba visszatekintő, tündéri világba vágyódás.

Még mielőtt az előadásról esnék szó, mindenképpen említést érdemel a Nagytemplom. Az utóbbi évek felújítási munkáit követően kívül-belül megszépült Isten háza, puritánságában szemet gyönyörködtető. A templom belterében mindössze három szín uralkodik: a fal fehérje, az oszlopfejeket utánzó minták halvány és a szószék mély, szinte feketébe hajló barnája. A világítás diszkrét, a belő építészeti értékeket kiemelő. A szószék két oldalának boltívei kellemes halványkékben mutatkoznak. A templomot multifunkcionális célokra alakították át. Az egyházi alkalmak és szertartások mellett modern technikai eszközökkel való felszereltsége okán, koncerteknek is helyet adhat, állandó kiállítása pedig napi nyitva tartási időben tekinthető meg.

A koncert előtt már fél hónappal elfogytak a belépőjegyek, így nem csoda, hogy a templom zsúfolásig megtelt. A nézők a padsorokban kissé szűkösen fértek el, de Koncz Zsuzsa feledtette a kényelmetlenséget.

A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész négytagú zenekar kíséretében állt színpadra. A művésznő szokása és a helyet, vagy ahogy bevezetőjében fogalmazott: a szent helyet is megtisztelve, fekete nadrágkosztümben lépett fel. Legújabb lemezének címadó dalával indított (Tündérország), majd következett a Hatvannégyben épp hogy elindultunk. A blokk régi dalokkal folytatódott. A lassan negyven-ötvenéves slágereket hallgatva képzeletben megemeljük kalapunkat a szerzők (Szörényi-Bródy) előtt, hiszen a magyar beat hajnalán már nem egy figyelemre méltó, érett hangszereléssel keltettek figyelmet. Nekem különösen tetszik a Kárpáthyék lánya monoton ismétlődő gitárszólama (az Illés zenekar Az első villamos munkájának szimfonikus kiegészítője is unikum).

Koncz Zsuzsa hosszú pályafutása alatt gyakran nyúlt versekhez, adta elő azok megzenésített változatait. Szerinte a versek mindenre választ adnak, kifejezik mindazt, amit a hétköznap embere szavakkal gyakran képtelen. A repertoárban József Attila és Heltai Jenő egy-egy megzenésített költeménye szerepelt.

Még a szünet előtt újabb dalt énekelt Tündérország c. lemezéről. A sátánok országa felvezetése és a dal hallatán a nézők bizonyosan képzettársítottak a jelennel, hiszen a szövege erősen erre késztetett.

Koncz Zsuzsa a második részre átöltözött. Fekete szoknyaruhában lépett a mikrofonhoz. A második felvonásban csendült fel a koncert címadó dala, a Mama kérlek…, majd a Valahol egy lány, Bárhogy lesz, úgy lesz, azaz a művésznő örökzöld slágerei. A hallgatóság egyre hangosabban fejezte ki tetszését.

A koncert végén a közönség felállva ünnepelte a a szeretett vendéget. Vastapssal és lábdobogással „követelte” az újrázást, mire Koncz Zsuzsa ráadásként a Ha én rózsa volnék, valamint a Sárga rózsa c dalokat adta elő, illetve énekeltette meg a megjelenteket.

A Nagytemplom kitűnő akusztikájának is köszönhetően, Koncz Zsuzsa a hallgatóságot remek koncertélménnyel tette gazdagabbá.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.