Kolozsvár visszatért – épp 80 éve

Megoszlanak a vélemények Horthy politikájáról

Augusztus 30-án épp nyolcvanadik évfordulója van annak, hogy megszületett a második bécsi döntés. A világháborús időszak egyik legnagyobb magyar sikereként elkönyvelt határozat értelmében Észak-Erdély újra magyar kézre került, több mint negyvenezer négyzetkilométernyi területen.

Napjainkban Horthy Miklós kormányzó megítélése kettős, megoszló. Azonban kétségtelen, hogy meghatározó a huszadik század közép-európai eseményeiben és a magyarság érdekében elért érdemei elvitathatatlanok. Horthy a döntés alatt államfői tisztséget töltött be, a kormányfő Teleki Pál volt. Az 1940-es esztendő már nagyjából körvonalazta Hitler számára a biztos szövetségeseket és a mögöttük lakozó lehetőségeket. Érezte ezt Magyarországgal kapcsolatban is és egy, a magyarok számára erősen kedvező lépéssel útja nyílhatott afelé, hogy teljesen maga mellé állítsa a Kárpát-medence szívében élőket. A bécsi Belvedere-palotában 1940. augusztus 30-án, pontban 3-kor megtörtént a kihirdetés: Magyarország a románoktól 43000 négyzetkilométert visszakap Erdély területéből, ahol a lakosság több mint fele a ’41-es népszámlálás alapján magyarnak vallja magát. Amikor hivatalosan is megpecsételődött a nyilatkozat, a román külügyminiszter, Mihail Manoilescu a szó legszorosabb értelmében sokkot kapott, majd elájult.

A magyarság a trianoni határokon belül és kívül természetesen igazságosnak ítélte a döntést, kitörő lelkesedéssel fogadták és némi elégtételt éreztek a románokkal szemben. A Királyi Honvédség szeptemberben meg is kezdte a bevonulást és a visszarendezkedést a területen. A kormányzó szeptember 11-én látogatott Kolozsvárra és díszbeszédet tartott. A német-olasz szó jogán létrejött intézkedéssel kialakult alkut Hitler időszerűnek látta kihasználni arra, hogy a revízióért cserébe immár Magyarországon is intenzíven elkezdje hirdetni a nemzetiszocialista eszmét.

Horthy Miklós kormányzósága során tehát megannyi sikeren túl, az első bécsi döntéssel visszacsatolt Felvidék után Erdély egyik fontos területe is hazatért. Ez alighanem tagadhatatlan bizonyítéka annak, hogy Horthy Miklós ideológiája szerint a végletekig kiélezett véleményharcban az őt sikeres, meghatározó és hazájához mindenkor hűséges kormányzóként említők szempontja alapján tekintendő államférfi.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.