Kiugróan nőtt a kormánypártok támogatottsága a Tárki felmérése szerint

Budapest, 2014. február 26., szerda (MTI) - Kiugróan, 9 százalékponttal nőtt a kormánypártok támogatottsága a teles népességen belül januárról februárra a Tárki közvélemény-kutatása szerint. A cég szerdai közleménye megállapítja, hogy a Fidesz-KDNP-t januárban a teljes népesség 29 százaléka, februárban 38 százaléka támogatta.

 

    "Az adatfelvételt a korábbiaktól eltérően a közelgő választások miatt a szavazási helyzetet szimuláló módszerrel végeztük. További változás, hogy a baloldali ellenzéki pártokat most először nem pártonként, hanem az Összefogás közös listájaként kérdeztük. Mindemellett a részvételi hajlandóság természetes fokozódása is hozzájárulhat az előző hónapokétól némiképp különböző eredményekhez, amely minden pártot érint" - tudatták.

    Januárban külön, pártonként kérdeztek rá az MSZP, az Együtt 2014 - PM és a Demokratikus Koalíció támogatottságára, a három párt összesített eredménye 21 százalék volt. Februárban már az Összefogás támogatottságát mérték, amely szintén 21 százalékot tett ki.   A pártválasztók körében a három párt népszerűsége januárban 35 százalékos, februárban viszont 27 százalékos volt.

   A kutatás szerint a Jobbik támogatottsága nőtt: a teljes népesség 8 százaléka szavazott volna januárban a pártra, míg februárban 15 százalék, a pártválasztók körében pedig 14 százalékról 19 százalékra emelkedett az arányuk. Az LMP-szavazók aránya is nőtt: a teljes népességen belül 1 százalékról 4 százalékra, a pártválasztók körében pedig 2 százalékról 6 százalékra. 

    A hagyományos pártpreferencia-kérdéseken túl egyéb, politikával kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy a lakosságban közel azonos arányban vannak azok, akik kormányváltást szeretnének (40 százalék), mint azok, akik azt akarják, hogy a jelenlegi kormány maradjon (39 százalék). 

    Az iskolai osztályzáshoz hasonló ötfokú skálán elégtelen és 2-es osztályzatot a megkérdezettek 39 százaléka adott az Orbán-kabinetnek, 31 százalékuk közepest, 4-es és 5-ös, azaz elégedettséget jelentő osztályzatot pedig 26 százalék - írták. 

    "Orbán Viktort sokkal inkább tartják (38 százalék) a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek, mint Mesterházy Attilát (14 százalék)." A Fidesz-KDNP-nek kedvező politikai hangulat tehát kevésbé a kormányzattal való elégedettséggel, mint inkább az ellenzékkel való elégedetlenséggel függ össze - vélték a Tárki kutatói.

    A felmérés módszereivel kapcsolatban azt írták, hogy az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a választókorú lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás februárban a közeledő választások miatt a szokásostól valamelyest eltérő módon készült. Egyik változás volt, hogy teljesen anonim módon válaszolhattak, a kérdezőbiztos sem látta a válaszokat. 

    "Emellett idén februárban volt alkalmunk először a baloldali ellenzéki pártokat nem egyenként, hanem az Összefogás közös listájaként kérdezni, ami szintén hatással lehet az e havi pártpreferenciák alakulására. Mindezt növekvő részvételi hajlandóság veszi körül, így a februári eredmények alakulását egymástól függetlenül a megszokottakon túli több további tényező is alakította, ezek súlyát külön-külön azonban nem lehet megbecsülni" - olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.