Kiegészítették az eskü szövegét a DK képviselői

Budapest, 2014. május 6., kedd (MTI) - Kiegészítették képviselői esküjüket a Demokratikus Koalíció (DK) tagjai az Országgyűlés keddi alakuló ülésén.

Az ellenzéki párt négy politikusa, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Oláh Lajos úgy fogalmazott: „Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért. Minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazással új alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak.”

A képviselők szóban is elmondták a szöveget az ülésteremben és írásban is csatolták az esküokmányhoz.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.