Kettős rangadó - verhetetlen Loki

Bemelegítenek a Loki játékosai

A magyar futball történetének első vidéki kettős rangadóját rendezték Debrecenben, az OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Régen a kettős rangadó a fővárosi négyes (FTC, Újpest, Honvéd, Vasas) egymás után, egy pályán, a Népstadionban lejátszott mérkőzését jelentette, de ilyet is 1987-ben rendeztek utoljára. Újabb kettős rangadóra 2017. október 21-ig kellett várni, amikor a Cívisvárosban először a Loki fogadta a Haladást, majd a Diósgyőr játszott a Honvéddal.

Előbbi meccsen remek hangulattal (több mint 6000 néző) 1-1-es döntetlen született, amellyel a DVSC tovább őrizte veretlenségét és helyét a dobogó 3. fokán. Érdekesség, hogy a Loki menetelését néhány tábor olyannyira nem kedveli, hogy a Kispest szurkolók a szombathelyiekkel együtt biztatták a Haladást.

A második találkozón a nekik kijelölt szektort teljes egészében megtöltő Dió és Honvéd drukkerek csapatai csaptak össze. Ez is küzdelmes meccs volt, végül azonban egy kései tizenegyessel a miskolciak győztek 2-1-re, ezzel tovább rontva a címvédők amúgy sem bajnokhoz méltó menetelését.

A DVSC iskolalátogatási programjának köszönhetően a Loki meccse előtt a stadiont több szektorban is jól hallhatóan a Svetits intézet diákjainak szurkolása töltötte ki, akik viszonylag kis létszámban ugyan (több mint félszázan), de teli torokból zengték a Hajrá Lokit és azt, hogy Mindent bele!

marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.