Kettes villamos: itt a vége, fuss…

Az új villamos

A debreceni 2-es villamos, csaknem 3 éves építési munkálatok után, 2014. január első hetében, részlegesen, megkezdte pályafutását. Az új vonalszakasz a Nagyállomástól indul, a belvárostól a Vénkerten, Újkerten át a Böszörményi utca egy részén közlekedik, így jó néhány autóbusz menetrendjét váltja fel, melyek tavasztól más városban folytatják útjukat. A Díszpolgár az Újkertben érdeklődött a sínek mentén lakók véleményéről.

Mivel a jegyárak egységessé váltak, így majdnem mindegy, milyen tömegközlekedési eszközt használnak, esetleg a villamos mérete kényelmesebbé teheti az utazást. Bár egy-két buszjáratot hiányolni fognak, ha többet kell gyalogolni a kötött pályához.

A lakók kezdetben örültek, hogy vége az építési munkálatokkal járó közlekedési káosznak, de a beüzemelés nem várt kellemetlenségeket okozott. A sínekhez túl közeli épületek ablakai rezonálnak, de a távolabbi lakásokban is visszhangzik a villamos közeledte, jelzéseinek hála. Pedig csak „csönget egy picit” – 15 percenként.

Az idősebb korosztály az anyagi beruházást is nehezményezte, szerintük troli vonal építése talán lényegesen kevesebbe került volna…

A beruházás törmelékei pedig a Mikszáth Kálmán utca egy részét ékesítik.

De ennyi ürüm az örömben, talán elviselhető. Légyen az, végre: látszik a vége.

D. B.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.