Két éve az elitben

Biztató kezdet

A DVSC Kézilabda Akadémia kettő esztendeje indult, a cívisvárosi női utánpótlás kézilabdázó tehetségei pedig remekelnek a korosztályos bajnokságokban.

A 2020. év elején indult akadémiai rendszer székhelyei között szerepel Kelet-Magyarország szíve, Debrecen is – eredményesen, a keleti régió utánpótlás-központjaként. A DVSC Kézilabda Akadémia növendékei több korosztályban is kiválóan megállják a helyüket, így az egészen fiatal U15-ös lányok, a serdülő és az ifjúsági osztályok bajnokságaiban is az élmezőnyben szerepel a Vasutas. Ráadásul a felnőttek között hibátlan teljesítménnyel listavezető az NBII. mezőnyében a DVSC Schaeffler U22, amely jelenleg az NBI/B mezőnyébe való feljutásért harcol, remélhetőleg és a jelek szerint korántsem csekély reményekkel. A cívisvárosi kéziakadémiának szemmel látható a határozott sikere és nevelő munkájának eredménye. A felnőttek között, a legmagasabb osztályban bemutatkozott már számos piros-fehér növendék, például Csernyánszki Liliána, vagy Panyi Anna. Annál inkább kiemelkedő az érdem, hogy a lányok már a korosztályos nemzeti válogatottban is bizonyíthatták rátermettségüket.

A Lokista-akadémisták egyik legnagyobb riválisa – akárcsak a felnőttek esetében – a szintén akadémiai képzést működtető Ferencváros. A fővárosiakkal a serdülő és az ifjúsági elsőosztályban is komoly csatát vívnak a lányok az első helyért. A két korosztály második csapata egyelőre kiélezett harcban áll a dobogós helyezésekért. Összességében pedig elmondhatjuk, hogy a DVSC Kézilabda Akadémia utánpótlásnevelő munkájának sikerét bizonyítják az olyan tények is, mint például az, hogy a DVSC Schaeffler bő keretének nyolc játékosa is saját nevelésű kézilabdázó. A még nem felnőtt kerettag fiatalok közül pedig rendre kiemelkedik egy-egy újabb játékos, aki szintet léphet, és a legnagyobbak között is lehetőséget kap bizonyítani.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.