A kávét is fényképezni kellett

A tréning résztvevői

A magyar oktatás megújítása minden hatalomra kerülő kormány sürgős szándéka. A tanárok legalább négyévente kényszerülnek az új verdiktnek megfelelően tudást plántálni. A honi oktatásnak csak egyetlen állandó tényezője akad: a változás.

Az Orbán kormány is nekigyürkőzött saját reformelképzelései megvalósításához. Talált hozzá egy levezénylő szakembert, aki amúgy eddigi tudományos munkássága okán megbecsülést érdemelne, de beállt pártkatonának. Hoffmann Rózsa végighajszolta és lenyomta kollégái torkán az Orbáni elképzeléseket, amiből kikerekedett a Köznevelési Törvény, az iskolák államosítása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a harminckét órára emelt oktatói munkaidő. Elkészült és bevezették a pedagógus életpálya modellt, benne a szakmai követelményekkel és előmeneteli lehetőségekkel. Mindezeket az oktatás minősége javításának szándéka sarkallta. A modellben megfogalmazottaknak megfelelően kezdődött el a mesterpedagógus és szaktanácsadói képzés. A felkészítés dandárja jelenleg folyik. A már kiképzett, vizsgázott mesterpedagógusok tartanak felkészítéseket az aspiránsok számára.

Minden törvény annyit ér, amennyit megvalósítanak, betartanak belőle. Úgy tűnik, többek között a mesterpedagógus és szaktanácsadói képzés komolytalanra sikeredik. Az előadásokon részt vevők jó része az egészet megmosolyogtatónak vagy bosszantónak tartja. Szerintük ez az egész előkészítetlen, feltételek megléte nélküli gyorstalpaló. Nem szolgálja a szakmát.

Állításaikat számtalan eset erősíti. A mesterpedagógus és szaktanácsadói vizsgát tett oktatók projektzáró rendezvényre voltak hivatalosak az Aranybikába. A sikeres matura tanúsítványait a folyosón adták át, amelyért a pedagógusoknak sorba kellett állniuk, ráadásul az osztogatás félbe maradt, mert a terembe megérkeztek az Oktatási Hivatal elöljárói, mire kiüzentek a kint várakozóknak, igyekezzenek a terembe, mert a vendégek belekezdenének munkájuk sikerességének hozsannájába. Amúgy a tanúsítvány egy A4-es lapra fénymásolt okirat. Többen szóvá tették, hogy a kormány jobban is megerőltethette volna magát. Az oktatás fejlesztésére szánt pénzből lehetett volna komolyabb kivitelű tanúsítványt is készíteni. Vagy a pedagógusnak ez is jó?

Egyik igazgató ismerősöm a Divinus Hotelben vett részt egy tréneri továbbképzésen. Az alagsorban kaptak helyet. Előadóként az Oktatási Hivatal előírásai szerint cselekedett. A hivataltól kapott felkészítő anyag azonban több mint vicces.

A tréneri képzés dokumentálandó. Józan paraszti ésszel ezt a hivatalnak kellene végeznie, kiküldött munkatárs segítségével. Ehelyett a tréneri képzést vezető pedagógus kénytelen adminisztrálni. Ha ez még nem elég, a felkészítő iromány azt is előírja, hogy saját fényképezőgépével köteles rögzíteni az előadáson történteket. A levél részletesen taglalja, mit kell lencsevégre kapnia. Tizenkétszer muszáj kattintania ellátás ügyben. Három képet a hidegtálról, hármat a kávéról, hármat az üdítőkről és hármat az ellátást fogyasztókról (személyiségi jogok teljes mellőzésével) kell készíteni. Magáról a képzésről mindössze öt fotó a kötelező. Ezen túl a képzésvezető kötelessége a képek hivatalba juttatása, természetesen saját technikai eszközei felhasználásával. Úgy látszik, fontosabb a trakta, mint a felkészítés.

Azon a napon akadt más furcsaság is. A megvitatásra szánt videóanyag nem érkezett meg, így trénertársával együtt improvizálásra kényszerült. Amúgy sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a hallgatók kényelmetlen kérdéseket tesznek fel, mert – s erre már fentebb utaltam - szerintük a pedagógus felmenő rendszer, maga a pedagógus életpálya modell kidolgozatlan, bevezetése előkészítetlen, végrehajtása ad hoc jellegű, kapkodó. Többször elhangzott, hogy ez az egész komolytalan, méltatlan a pedagógus társadalomhoz. A fotózás is egy adalék a negatív vélemények kialakulásához.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.