Katari földgázhoz juthat Magyarország

Doha, 2014. május 13., kedd (MTI) - Áder János szerint hamarosan Magyarország is részesülhet a Katar által exportált cseppfolyós földgázból. Az államfő erről azután beszélt, miután Katar állam emírjével többek között befektetési lehetőségekről tárgyalt kedden Dohában.

A köztársasági elnök a találkozó után magyar újságíróknak elmondta: Katar hatalmas kapacitást épített ki a cseppfolyós földgáz szállítására. Az arab ország a harmadik legnagyobb gázkészlettel rendelkezik a világon, és évente sok milliárdnyi köbmétert exportál.

Áder János szerint hamarosan Magyarország is részesülhet ebből a cseppfolyós gázból. Már csak néhány kilométernyi földgázszállító vezetéket és két, úgynevezett interkonnektort kell megépíteni, hogy Olaszország felől Magyarország és az egész régió katari gázt is kaphasson, amennyiben a pénzügyi feltételekről meg tudunk állapodni - fogalmazott az államfő.

Áder János hangsúlyozta: Magyarország számára fontos, hogy több lábra álljon, ne függjön egyoldalúan az orosz gáztól. Mint mondta, a katari gáz alternatív lehetőség lehet a visegrádi országok számára. Katarnak pedig mindez komoly piacot jelenthet, hiszen a négy ország együttes gázfelhasználása több mint 40 milliárd köbméter évente.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.