Karig Sára évszázada

Száz éve született, s a múlt évszázad legvégén halt meg (1999-ben 84 évesen). Az ő évszázada a 20. század volt, megélte sok viharát.

1914-ben született Baján. Németországban az Angolkisasszonyok zárdájában tanult meg németül és angolul. Gimnáziumba Szegeden járt, s beiratkozott a város Ferenc József Egyetemén magyar-német szakra, de nem fejezte be. Angliába ment, ahonnan 1937-ben tért haza. Belecsöppent a politikai életbe, a szociáldemokráciába. 1944 tavaszától a Svéd Vöröskeresztnél dolgozott. Számos zsidó gyermek köszönhette neki életben maradását (1994-ben megkapta a Yad Vasem-emlékplakettet), magyar katonaszökevényeket bújtatott s angol hadifoglyokat mentett a háború alatt. Anglia állampolgárságot ajánlott neki, de Karig Sára nem fogadta el.
Az 1947- es választásokon hivatali biztos volt a II. számú körzetben, s jelentette a választási csalást a kék cédulákkal. Másnap a kémelhárítás kezei közé került. Végül Vorkutára vitték, Szibéria egyik legeldugottabb bányavidékén több mint 6 évet töltött. Ott tanult meg oroszul és ukránul, ott írta verseit, melyek Sarkövezet címmel 1995-ben jelentek meg. A hosszú évek alatt mindenkiről kiderült, ki is valójában. Karig Sára ember maradt.
1954-ben térhetett haza. Az Új Magyar Könyvkiadónál kapott állást, megtanult bolgárul, fordító lett. 1956-tól főszerkesztő az Európa Könyvkiadónál. Fontos eseménye volt életének, hogy megismerkedett Károlyi Mihálynéval, s barátságuknak köszönhetően közösen munkálkodtak a Károlyi hagyaték gondozásán.

(es)

„Van, aki kap egyszer egy pofont, és attól félremegy az egész élete. Eltorzul mindörökre, ha nem is az arca, de bévül a lelke, és attól kezdve már csak acsarogni tud, vagy nyögni vagy legyintgetni. Karig Sára nem ilyen volt. Szerencse dolga is persze, de azért erő és tartás dolga is, hogy ő ugyanolyan ép, érdeklődő és tevékeny ember maradt Vorkuta után is, mint azelőtt. És amit a társadalmi igazságról és igazságtalanságról gondolt fiatalon, amikor szocdem lett, azon nem változtatott semmilyen rendszer és kormány alatt.” (Kántor Péter költő)

Karig Sára: A múzsának

„...akár az erdőben a vadnyom..”"

Az ember nemcsak egyszer hal meg:
a születés az első halál,
hisz véget ér a tiszta béke,
mert két idegen gén rátalál

egymásra, hogy gyilkolja egymást,
s mindkettő mindig mást keressen.
Bölcsek és varázslók tudták, hogy
két gén, két lélek él egy testben.

Két gén, két angyal vívja harcát,
hol egyik győz, hol meg a másik:
két én így pusztítja el egymást
egy testben, hervad és virágzik.

S bennem sincs tiszta béke, csak
félelem kushad, vak rémület
testemnek minden zsigerében,
hogy eltűnsz. S meghalok nélküled.