Jubileumi tanévnyitót tart a Debreceni Egyetem

Debrecen/Budapest, 2014. szeptember 2., kedd (MTI) - Ünnepi tanévnyitót tart vasárnap a százéves jubileumát ünneplő Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem a református nagytemplomban - közölte az egyetem rektora kedden.

Az eseményen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Szilvássy Zoltán rektor debreceni sajtótájékoztatóján elmondta, a száz évvel ezelőtti első tanévnyitón is részt vett az akkori miniszterelnök.

A rektor kiemelte: Tisza István kormányfőnek a császárhoz fűződő jó kapcsolata miatt 1912-ben született törvény a Debreceni Egyetem létrehozásáról, ám csak két év múlva, 1914. október 1-jén tartották a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem jogelődjének az első tanévnyitóját a református nagytemplomban. Akkor 300 hallgató volt, napjainkban több mint harmincezer hallgató végzi tanulmányit az intézményben.

„A közös múlt közös jövőre predesztinálja a két egyetemet” - mondta Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora a közös tanévnyitóval kapcsolatban. A centenáriumi tanévnyitó különlegességét az adja, hogy az elsőévesek együtt, egyféle fogadalomszöveget mondanak majd el a felújított református nagytemplomban - tette hozzá.

A vasárnapi ünnepség keretében Bölcskei Gusztáv református püspök istentiszteletet tart, majd beszédet mond Orbán Viktor, valamint a két rektor és Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármestert.

Az ünnepséget a Duna csatorna élőben közvetíti.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.